Vlagyimir Viszockij
[ITT ÖSSZESIMUL REMEGŐN A FENYŐ]
Marinának
Itt összesimul remegőn a fenyő,
Itt árva, riadt a madárdal.
A völgy, ahol élsz, csupa bűvös erő,
S te foglya vagy életen átal.
Ha a zelnice szárad a szél melegén,
Ha az orgona hull az esőben,
Van egy vár, odamentelek akkor is én,
Hova sípzene leng pihenőben.
Varázslat a több ezer évnyi sötét,
Mely elfedi tőlem a lényed,
Te azt hiszed, érzed a szép örömét,
S hogy itt a vadonban a lényeg.
Ha nem ül meg a harmat a fák levelén,
Ha a Hold ki-kisütne, de nem mer,
Ama várba kimentelek akkor is én,
Susog ablakainkban a tenger.
Mi nap, melyik óra – jövőbe ki lát? –
Osonsz te elém elepedten…
E kar megölelve röpít oda át,
Ahol ártani már lehetetlen.
Veled érek a várba, akard te is így –
Hiszen annyi erőt beleadtam…
Ugye jó kalyibámban az édeni frigy,
Ha a díszszoba mégse lakatlan?
(1969)
Marosi Lajos fordítása
