Simon Armitage

A HOLT-TENGERI VERSEK

És könnyedén, mezítláb lépdeltem
az őskőzeten, majd át a földeken
elszórt tátorjánok és kamillák

közt. Talán őslapu volt. Tengernyi
kecskét vittem a tiszta vízhez, ebből
éltem, egy a láthatár peremén

elkóborolt, egy barlangba szökött.
Kötszerből, talán plédből parittyát
kötöttem, majd követ lőttem felé.

Zaj támadt – ember alkotta tárgyak
árulkodó hangján. A barlangban, mint
tekebábok, tucatnyi koporsó

állt, egyenként felszisszentek – egy kicsit
színpadiasan talán – amikor
felnyitottam őket, pézsmaillat,

virágpor szállt föl, a hűvös homokban
saját kezemmel írott verseket
találtam. Csóró voltam, kellett az étel,

a ruha, tizenkétszer semmiért
eladtam őket, de most tavasszal
már egy kirakatban láttam őket,

infravörös fények és ultrahang
alatt, nyilván egy vagyonba kerülnek.
Tudván korai műveim értékét,

megtettem mindent, hogy megtanuljam
őket kívülről, akár imákat
mormolva újra és újra éjjel,

összes művem magamnak dudorászva,
az ártatlan, hétköznapi, könnyed
vers minden oldalát, melyek közül

ez az első.

Lesi Zoltán fordítása