Darányi Sándor

ROBIN ÉS LADY MONTAGU

Eső után kijöttek a békák az útra, milliárd
Poronty ugrált a fényszórók kereszttüzében, ahogy az autó
Lassan átvágott rajtuk; a pókos lábú póni
Ott álldogált a korlát mellett, ahol hetekkel azelőtt hagyták,
Robin ma is elment a teherautóval, dögöket
Szállított a kútba: dózerral tolták rájuk a földet,
A macskákra és birkákra. A munkát meg kell becsülni.
Otthon két árva kengurut szoptatott cumisüvegből,
Az anyjukat elgázolta valaki, talán egy kamion.
Az ölebekre éjszakára melegítőmellényt adtak,
Úgy zárták ki őket a fagyba. Nem mozdultak az ablak alól.
Reggel deres volt a fű, a pónin kék ólomkabát,
Mintha röntgenből jött volna, de a korlátnál még mindig nem jutott
Tovább. Murrumbateman széles lepényként terült el a tájon,
Mindenütt földszintes házak, ciszterna nélkül szomjan
Hal itt az ember, és aznap éjjel a kocsmában rönk parázslott
A kandallóban, hazafelé esni kezdett, a villanypóznák
Alatt árnyak ácsorogtak. Akkor jöttek elő a békák.

„A bécsi udvarnál nincs urinő annyira feslett,
Hogy egyszerre két szeretőt tartson, se olyan prüd, hogy egyet sem” –
Írta Lady Montagu; igaz, 1717-ben…