Darányi Sándor

MEG NEM SZÜLETETT SZAVAKÉRT

A XVIII. század modernségét élmény volt felfedeznem.
Minden csupa hús-vér. Szellem elvétve, láthatatlanul;
Szalonincselkedés, dévaj tőrdöfések, eszmék, sár és nyomor.
Kíváncsiság – tudunk-e róla eleget? Egy asszony útinaplója
Nem arról szól, amit leír, akár a denevér röpte,
Hanem ami cikázásában visszalöki. A hatalom sorfalai
Ugyanott húzódnak, köztük vesszőfutás feljutni a trónra,
S hogy meddig, nem sejti senki, az abszolútum kora épp lejár:
Gyöngül a tekintély, nyugaton dőlnek legelőkorlátok,
Megjelennek a gépek, csupa egyszerű funkció szervezve sorba,
Fémkarok olajon, pompás monotóniatűrés, még enni se kér.
Mit tehet ezzel a császár? Bezárkózik birodalma
Omladozó bástyái mögé, s befelé úgy tesz, mintha nem
Változott volna semmi azóta, hogy túlnyújtózta az ágyát.
A karlócai béke immár fölösleges, Belgrádot letarolta
A Savoyai, s míg bal kézről angol, francia marakszik,
Jobbról orosz marcangolja; így a szelíd Habsburg
Már-már kultúrfölénybe kerül ennyi ripacs közt,
S a nagy egyensúlyozásban nyitást követel a versenyelőny,
Szelektív odaadást, mint egy tanakodó utcalánytól,
Ha tippelnie kell, hogyan úszhatja meg.

Meg nem született szavakért imádkozom, híres és hirtelen
Metszetében az újért, amely úgy maradt kimondatlan,
Ahogy gyöngyöt dob ki az ember…