HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Térey János: AZ ALVÓ APOLLÓ, A SZÉTSZÉLEDŐ MÚZSÁK ÉS AZ ELRŐPPENŐ HÍRNÉV. RÉSZLET „A LEGKISEBB JÉGKORSZAK” CÍMŰ REGÉNYBŐL

    Térey János

    AZ ALVÓ APOLLÓ, A SZÉTSZÉLEDŐ MÚZSÁK ÉS AZ ELRŐPPENŐ HÍRNÉV

    Részlet „A Legkisebb Jégkorszak” című regényből

    „Sarkvidéki tájon lakom,
    Mert ha az ablakomhoz lépek,
    Semmi mást nem látok a horizonton,
    Csak nyugodt, fehér felületeket,
    Amelyek talapzatul szolgálnak az éjszakának.
    Tökéletes elszigeteltségemben úgy érzem magam,
    Mint aki százméternyi vastag jeget hordott a szemére…
    Úgy érzem magam, mint egy szúnyog,
    Hegyikristályba zárva”,
    Jegyezte föl naplójába tegnap éjjel
    Radák Zoltán miniszterelnök,
    Aki másfél hónapja látta ugyanezt,
    Így aztán a meglepetés jó íze oda volt.
    Mert hol van már az a krónikus hóéhség?
    Abból az időből, amikor a sötétlő tél országolt,
    És fekete karácsonyokat szenvedtünk el
    Hosszú éveken át… Most, amikor
    Három-négy napig szakad egyfolytában,
    Persze, mindenki sokallja,
    S nemsokára beköszönt a hócsömör,
    A zúzmaraiszony és a fagyundor.
    Radák szívébe is beköltözött ugyanez az undor;
    De élvezte, ahogy töltőtolla serceg
    A merített papír rostjain,
    Élvezte saját rugalmas régimódiságát,
    Aztán nyugovóra tért.

    *
    Másnap rendeztek karácsonyi
    Fogadást egy szerpentinnel följebb,
    Székely Ákos köztársasági elnök otthonában,
    Az úgynevezett kormányrezidencián.
    Képzeljük ezt a rezidenciát
    Tágasnak és hószagúnak, olvasóm,
    Képzeljünk mellé magánvadaskertet is,
    Őzekkel, szarvasokkal és szelídített vaddisznókkal.
    Képzeljük el, hogy azonos a színhely
    A történelemkönyvek D/100-as objektumával:
    A kert közepén az a négyszintes kormányszálló állt,
    Amelynek elnöki lakosztályába
    A burjánzó szemöldökű Brezsnyev,
    János Károly király és Thatcher asszony is
    Bekvártélyozott néhány „felejthetetlen” éjszakára.

    Ez a fényben úszó nagyterem pedig
    Ennek a kormányszállónak a díszterme volt;
    Szerény magyaldísz az ajtaján,
    Mint ilyenkor általában a jóakaratú emberekének.
    „Jelzett vissza bárki vegetáriánus?”,
    Kérdezte Binder Gyula protokollfőnök az asszisztensétől.
    „Nem. Dehogyis őrültek meg.” „Kósert kérnek?”
    „Tudja, itt mindenki kóser valamilyen értelemben.”
    „Két miniszter is lemondta, alattomos betegség…
    De a fővárostól mindenki jön.”

    Ők most az ország rangban legelső
    Szeretetlakomájára gyűltek össze,
    És tisztában is voltak saját helyzetük emelkedettségével:
    Távol a megszorítások ellen tiltakozó tömegtől,
    Távol a bűzös banlieue-től, Fellegvár-Budában,
    Védetten, a csillagmintás tüllfüggöny mögött.
    A fölékesített asztal fölött fagyöngy
    Csüngött a mennyezetről, és arany-
    Gömböcskékből összefűzött szőlőfürtök is.

    „Radákkal beszéltél?” „Nem én.”
    „Már negyedórája itt kéne lennie, és nem veszi föl”,
    Mondta Bindernek aggódó asszisztense, Dalma.
    Délután még szikrázó napsütés volt.
    A kandallókba korán begyújtottak;
    Megbabonázta a belépőt a nyílt tűz lobogása,
    A száraz hasábok szapora ropogása;
    Fűszerillat és zeneszó ápolta
    Az ilyenkor, év végén sajnálatosan nyúzott lelket.
    Fenyőfa állt minden fontosabb teremben;
    Zöld vagy ezüst, iparművész által elvarázsolt.
    Jól mutatott az ánizs betlehemi csillag alakú
    Magtokja az összes koszorúkon.

    Binder, amint belépett, megsimogatott egy bútort,
    Ahogy mindig, ha erre járt, ez már-már rituálé volt.
    Különösen imádott a rezidencián
    Egy tálalószekrényt. Áramvonalas, art deco
    Mestermunkát krómozott üvegfelületekkel
    És vízszintes fémcsíkokkal.
    Kétosztatúsága miatt távolról olyan volt,
    Mint egy sztereó zeneszekrény.
    Binder személyesen vásárolta
    Székely Ákos köztársasági elnöknek,
    Ösztönös szimattal. Kicsit alkudott is rá.

    És különösen imádta Binder
    Odabent Lorenzo Lotto velencei mester
    Kisméretű, érett reneszánsz festményét, amely
    A Szépművészeti Múzeumból volt letétben itt: Az alvó
    Apolló, a szétszéledő Múzsák és az elröppenő Hírnév.
    (Ó, mit letétbe? Dehogyis letétbe… Örökbe, nem?, fantáziált.)

    A képen fejét tenyerébe hajtva Apolló
    Szunyál a zöldben, nyilván egy babérligetben.
    Mintha bizony másnaposan és szembetűnően csupaszon;
    Körülötte szétdobálva ócska göncei.
    És amíg ő alszik, szétszéled bulizó,
    Ugyancsak meztelen női társasága,
    És fejük fölé szárnyas istennő emelkedik.

    A fő kérdés itt nyilvánvalóan az, hogy vajon
    Szomorúság vagy irónia uralja a vásznat?
    Idill ez, barátaim, vagy annak a csípős paródiája?
    Az alvó isten a hanyatló Európa kialvó napja netán?
    A farkát épp csak eltakarja egy viola da gamba.
    Netán a robbanni készülő nőuralmat ábrázolja Lotto,
    Gúnyolva a linkóci Apollót és a prosti világot, hm?
    Vagy épp ellenkezőleg, fölmagasztalja őket?
    Eleve jó, hogy ez látszólag nincs eldöntve,
    Gondolta Binder. És már a címe is milyen menő!

    *
    Az első vendégek átlépték a rezidencia küszöbét,
    És senki számára nem volt kibúvó:
    Az indokolatlan pompa rögtön feltűnt,
    S az oktalan derű is. Ánizsillat fogadta őket,
    Meg az államfő és szintén ánizsillatú felesége
    A díszterem bejáratában posztolva.

    Elsők között érkeztek Dolina Iván és neje, Alma.
    Náluk az is nagy szónak számított,
    Ha mostanában együtt jelentek meg valahol.
    Almán bunda és csinos szőrmekucsma volt,
    Trapéz alakú, aranyszín táska a vállán.
    Kihámozta magát a bundájából,
    És meggypiros, nyakpántos ruha
    Volt a folytatás.

    „Látja, Gyula? Idén
    A selymek színe természetesen
    Piros! Mélybordótól az élénkkárminig.
    És mindenki fekete szemfestéket használ”,
    Súgta Bindernek jól értesülten Dalma,
    Vastagon kihúzva az ő szeme is.
    „Aha.” „A szemhéjkontúr a reneszánszát éli!”

    A korán érkezők sorában volt Gerdesits Blanka is,
    Neves művészettörténész, egyben osztályvezető
    A Szépművészeti Múzeumban
    (Megint a régi képtárban a XX. század után…),
    Akinek a Lorenzo Lottót köszönhették, ő is prémben;
    Vele volt a barátja, Burány Dezső,
    Középkorú, de jó karban lévő,
    Barázdált, kicsit pirosas arcú festőművész.
    Binder emlékezett a nevükre,
    Mátrai Ágoston mesélt róluk ezt-azt.
    A nő Mátrai unokanővére és egy időben szeretője is volt;
    A férfi meg az örökös jolly joker a nő életében.
    Mit szólna Mátrai, ha neki kéne fogadnia őket?

    Az érkező Tárkány főpolgármester azt kérdezte Bindertől:
    „Mindenhol maga van, Binder? A Külügyben meg itt is?”
    „Uram, ez egy kis ország. Az elnöki protokoll
    Igazság szerint mindig hozzánk tartozott,
    Mi szoktunk kölcsönbe adni embert.
    Ami meg a Külügyet illeti, ma már úgy az olcsóbb,
    Ha a kabinetfőnök is én vagyok.”
    „Ó, mindez egy személyben, gratulálok. Hm,
    Maga az a fajta hivatalnok volt, aki későn érik,
    Későn is fut be, ezért nem kapatja el a siker,
    És ezért igazán nem is lustul el.”
    „Úgy gondolja, uram?” „Aha. Elárul valamit a műsorról?
    Nem volt időm tájékozódni. Néha van, néha nincs…”
    „Lesz egy női kórus. Már jó, főpolgármester úr, nem igaz?
    És Báthor Özsébet sikerült megnyernünk karmesternek…
    Őt, azt hiszem, nem kell bemutatnom.
    Máig vigasztalhatatlan egy megszakadt
    Izlandi ösztöndíj miatt.” „Ühüm.
    És a zene?” „Britten.” „Hm, kicsoda?”
    „Benjamin Britten.” Binder érezte, süket fülekre talált,
    De azért Tárkány próbált bókolni:
    „Tökéletes választás. Magukat letisztult elegancia jellemzi.”
    „Köszönöm.” „Jön Radák miniszterelnök úr is?”
    „Természetesen.” „Állítólag hómobillal!”
    „Dehogyis, kérem, motoros szánon!”
    „Autóval is lehet járni, takarítunk rendesen…”
    „Jó, hát mindhárom van a miniszterelnöknek,
    Hómobilja, szánja és kocsija is. Majd eldönti.”

    *
    Radák eldöntötte: optimistán autóval
    Közlekedett aznap, most éppen
    A Sándor-palotából át a hegyre. Akik vártak rá,
    Nem tudták, hogy eközben a miniszterelnöknek
    A jeges Istenhegyi úton éppen megcsúszik az autója,
    Az a bizonyos selyemfényű Aston Martin.
    Radák nem szokott igénybe venni sofőrt,
    Legalábbis nem Pesten, mert itthon mindig ő maga vezet.
    Hiába a létrás mintázatú hólánc,
    Megcsúszott, de szerencséje volt:
    Azonnal levette lábát a gázról,
    És ellenkormányzással próbálta meg
    Stabilizálni a járművet. Ami sikerült is,
    De a rögzítetlen tárgyak szétszóródtak az utastérben:
    Kesztyűk, napszemüveg, magazinok és dossziék.
    A kamera lezuhant a kalaptartóról,
    Ásványvizes palackok repültek szerteszét,
    Egy félig teli Evian ráadásul fejbe is vágta Radákot,
    Aki eközben a Resistance-et hallgatta a Muse-tól,
    Mert a cédéjátszónak bezzeg nem lett semmi baja.

    Nem te választod a próbát,
    Hanem a próba választ ki téged.
    Isten nem tesz próbára erődön felül,
    Mantrázta magában Radák.
    Mikor megállt, huncut karcolást se talált az autón.
    És úgy döntött, hogy erről egy szót se szól
    Az egybegyűlteknek. Mert bár bevallani,
    Hogy épp csak megúszta, akár katartikus is lehetne,
    De szégyellte volna, hogy kockáztatott;
    És égett volna a képe még holtában is,
    Ha megfosztja embereit a járandóságuktól:
    Ettől a lakomától. És ez a baklövés
    Hajszál híján sikerült. (Ivott, ez az igazság,
    Pedig ő aztán sohasem szokott. De hát ha szerelmes!
    Most mindent szabad, még neki is.
    Ha meghívhatná ma este a szerelmét, Líviát,
    Aki lassan a barátnőjének mondható… De nem lehet.
    Radák helyzetében az ilyesmi legalábbis kényes ügy.)

    És ez itt már a Béla király úti följáró volt.
    És ez meg a királyról elnevezett kútház balról.
    Szemben egy lépcső torkolata, amely fölhányt
    És megkövesedett hótól tömődött el.
    Radák bekanyarodott. Máris emelkedett a sorompó.
    Nyugtázta, hogy időben odaér a fogadásra.
    A hófogó rácsokat is látta. Megállapította,
    Hogy akkora terhet tartanak, mint még soha.

    *
    Binder pedig látta, az érkező Radák sebtiben pár
    Lazacfalatkát kap be, szemezve
    Egy hideg fogastekerccsel;
    Ráközelített, és simán bekapta azt is.
    Olyan dúltnak látszott és idegesnek.
    „Jó estét kívánok, miniszterelnök úr.”
    „Mi van, Gyuszikám? Minden oké?” „Igenis.”
    Az elnök sosem volt még ilyen zaklatott.

     

    Szegfűszeges pulykasült-duett

    RADÁK   (a telefonba) Nem értem és nem értem és nem!
    Az ország gazdaságilag hatékony,
    És versenyképes elitje se vékony.
    SÉF (a közönség felé) A pulykát martinivel megbolondítom.
    RADÁK  Én bízom benned.
    SÉF Én is Önben, Elsőszámú Ikon!
    RADÁK  Fölszámoltam az elvadult személyi kultuszt!
    A pénzügyeinket stabilizáltam…
    Mind szorgos volt, akinek dirigáltam.
    SÉF  A fűszereket jól beledörzsöltem a húsba…
    RADÁK  A korrupciót visszaszorítottam a búsba,
    S az autoriter rendszer romjain
    Újjáépült a demokratikus jogállam…
    SÉF  A páclébe narancslé!
    RADÁK Azt is honoráltam.
    SÉF  Tetteivel töltve száz vezércikk, tíz nyaláb.
    RADÁK  Igazságosság és erkölcsi tisztaság!
    Prosperálunk, mondom: prosperálunk.
    És mégsem elég jó nekik.
    SÉF  Ez az íz?
    Felöntöttem a pulykát, lepje a víz,
    Narancskarikákat hámoztam a hátára,
    Pácoltam napokig, amíg kifehérült,
    Lábait keresztben összekötöttem,
    Dupla cérnával bevarrtam minden üregét,
    És pecsenyelével locsolgatva sütöttem!
    RADÁK  És mégsem elég jó nekik!
    És mégsem elég jó nekik!
    EGYÜTT  Csemegénk mogyorós praliné!
    Csemegénk mogyorós praliné!
    NŐI KÓRUS  Welcome, Welcome,
    Welcome to You, our heavenly King.
    Welcome, You who was born one morning,
    Welcome, for You, shall we sing!

     

    Az alvó Apolló… (folytatás)

    „Kétezer-tizenkilenc éve már!
    Betelt az idő. Ép testtel és lélekkel
    Körbeértünk megint. Kedves barátaim,
    Már megint kutya nehéz és mégis ragyogó év volt!
    Egészségünkre!”, emelte poharát Radák.
    Székely Ákos köztársasági elnök koccintott először vele,
    Akinek előnevei 1. a Stróman, 2. a Néma,
    3. a Kegyvesztett és 4. a Kopasz voltak.

    „Csirió, csirió”, zendült a kórus.
    Mintha Győzőt hallanám
    Tizenöt évvel ezelőttről, gondolta Alma.
    „Te nem érzed úgy, hogy ezek valamiért izgulnak?”,
    Kérdezte tőle a férje. „Miért? Szinte
    Szétpattannak a jégcsapok a nevetésüktől…”
    „Pont azért, mert hangosak. Mégis olyan,
    Mint az a szitkomos műröhögés,
    Amelyet durván bekevernek
    Az élet alapzaja alá.” „Ki ez a balfék
    A jobbszélen, aki úgy eszik, mint egy napszámos?”,
    Kérdezte Dalmát az osztrák követ.
    „Ez a kacsafrizurás? Ó, hát ő Tárkány, bépéefpéem.”
    „Hm?” „Budapesti főpolgármester…” „Á!”
    „A csészébe nem tilos beleinni…” „De csak
    Ha a levesbetétet már kikanalaztuk!”
    „Jogos az észrevétel.” „Ugye-ugye?”

    Binder azt volt tapasztalni kénytelen,
    Hogy milyen nehezen indul a társalgás
    A középen illatozó, naranccsal fölpakolt
    Szegfűszeges pulykák fölött,
    Amelyek – mondta düllesztve a séf –,
    Egyenként tizennyolc kilósak…
    „Az anyját!”, csettintett jóízűen Tárkány.
    De mások ölében a damasztszalvétára
    Alig estek pöttyök, mivel ők csak piszkálták az ételt.
    Valami ki nem mondott tény állt
    A társaság tagjai közé,
    Így némi ice breaking megúszhatatlan volt.
    „Kirepedt végre az ég”, mutatott a kertre
    Az agrárminiszter. „Ki bizony. Úgyhogy örüljünk,
    Hogy megúsztuk harminc centivel a nagy havat.”
    „Gondolod?” „Nem csak gondolom, tudom!”

    Egy asztallal arrébb ez a mondat hangzott el:
    „Azt szeretem ebben az országban, édes fiam,
    Hogy bár eléggé baljós most is, de azért
    Mégse olyan monokróm az összkép, mint tíz éve volt.”
    „Igen, újdonság, hogy nincs már pontos elkülönülés sem,
    Mint Bagdadban a két negyed határán:
    Eddig síiták, onnan szunniták…”
    „Dualizmus, agyő! Nincs botránybaloldal és maffiajobb,
    Mint pár éve. Kadarkapártiak és kadarkakontrák
    Újabban nem igazán különülnek el…”
    „Csak úgy csinálnak, mintha nem.”
    „Mondom, monolit tömbök már nincsenek.”

    „Gyuszi, te szegény, nem ihatsz”,
    Súgta kajánul Bindernek Pispek Bertalan, főelőadó.
    Binder tényleg nem ivott, de nem is hiányzott neki.
    Szóval itt van, itt posztol, helytáll, s ez kielégíti.
    Passzív jelenlétének igenjével
    Élteti a kormányt, ahogy itt mindenki,
    S a kormányzó párt leleményét,
    Ahogy Mátrai tíz éve egy másikét.
    Addig-addig volt diplomata, míg egyszer csak
    Az ő arcára is rávésődött a közöny.

    Látta, hogy Radák végezetül
    Fahéjas csillagsüteményt ropogtat,
    Még mindig ugyanolyan idegesen, ahogy megérkezett.
    „A személyzetre éjfélig tartunk igényt vagy azután is…?”,
    Kérdezte Radáktól. Ahogy mindig, saját
    Érdekeit mindig kulturált hangnemben,
    Mégis rendkívül határozottan képviselte.
    „Dehogyis, mehetnek.” „Mikor?” „Akár azonnal.”
    „Azonnal dehogy. Éjfél után engedem el őket, ha ez így jó.”

    Akadt az asztalon habtorta és pisztáciás mignon,
    Mikulássapkák és mákos linzercsilagok…,
    De kinek? „Megint az lesz, hogy itt marad
    Minden a nyakunkon”, siránkozott Dalma.

    Binder érdekesnek találta,
    Hogy idén majdnem mindenki
    (Legalábbis életének számos embere)
    Ezen az istenverte hegyen gyűlik össze
    (Lám, most már Mátraiék is itt laknak fönt;
    Meg is beszélték, hogy találkozni fognak ünnep után).
    Azok, akik másfelé laktak Budán,
    Azok is, akik sohasem éltek itt,
    Akik úgymond felköltöztek a síkságról,
    Mintha mind menekülnének valami árvíz elől.
    Köztük pár éve Binder is a családjával.
    Pedig Binder, született pestiként,
    Zuglói öntudatával eleve nem szerette
    A hegyet, ezt a nagybetűs Hegyet.

    Mert van az olyan emberekben, mint
    A magukat Hegylakónak hívó hegylakók,
    Valamiféle neofita parvenüség. Olyasmi,
    Mint azokon az esküvői meghívókon,
    Amelyeken a menyasszony feltünteti
    A jogi doktorátusát a neve mellett.
    Iskoláikra, családi oldalágaikra
    Hivatkozva pukkadoznak,
    S a mediatizált magánéletük
    Alulmúlhatatlanul unalmas mégis;
    Nevetséges továbbá pöffeszkedő elitizmusuk,
    „A jobbak így csinálják”-szerű szövegek…
    Áááá.

    Hallotta a háta mögül,
    Hogy Pispek a vaddisznók hangját utánozza
    Újabb desszertjük, a mandulás-kávés macaron mellé.
    „Búgás van?”, hegyezte fülét Tárkány bépéefpéem.
    „Most már majdnem mindig búgás van.”
    „Egyfolytában csak párzunk és párzunk!”

    *
    Binder lemutatott az erkélyről:
    „Odalent, a rezidencia elkerített sarkában,
    A házi vadasparkban a szelídített
    Jószágoknak többnyire már saját nevük is van.
    Ők Muki, Töfi, Goni és Sanyóca! A sztárvendégek
    A színpadon ma este az Elnöki Disznók!
    Nyolcfős kondát alkotnak falon belül!
    Őket várja az elnöki zöldhulladék,
    E fejedelmi komposzt.”

    „Odakint robbanásszerűen nő a számuk”,
    Aggályoskodott Dolina Iván. „És hogy bírják,
    Uraim, védekeznek?”, kérdezte Alma.
    „Hát nézze, nehéz – kezdte Pispek. –
    A falon kívüli vadállomány
    Egyrészt fogyóanyag, másfelől tabu.
    Vemhes kocákra sokáig etikai okból nem vadásztunk.
    De ha kordában akarjuk tartani a hordát,
    Néha ki kell lőni egyet-egyet…
    Akik nem szívbajosak, azok mérgezéssel,
    Sőt helikopteres vadászattal is próbálkoztak már.”
    „A mészárlást elítélem. Ilyesmi nálunk szóba sem jöhet”,
    Mondta az osztrák követ. „Igen, de akkor
    Majd megnézhetik magukat, excellenciás uram.
    Ezek néha úgy fölporszívózzák a makkot,
    Hogy nem nő többé fa az adott helyen”,
    Mosolygott Pispek. „Ha elfogadnak tőlem egy tanácsot
    – Hajolt hozzájuk Burány, a festő –,
    Csavarják nejlonba a feleségük haját,
    És locsolják meg jól. A kerttulajok
    Esküsznek erre a módszerre.”
    A miniszterelnök mellett Tárkány magasodott föl:
    „Idén olyan gyanúsan csöndesek, Zoli…
    Mondd, talán be vannak nyugtatózva?”

    *
    Binder protokollfőnök ledőlt szépen
    A diófurnérból készült, bőrhuzatú,
    Görgőlábú, geometrikus fotelek egyikére.
    Ez a fotelpár is baljós korból érkezett,
    A harmincas évekből! És mégis,
    Mennyire modernnek tűnt ez a darab!
    Mennyire együtt tud élni az itteni, vegyes fölhozatallal,
    A rendszerváltás-korabeli olasz csillárokkal,
    Hollóházi porcelánnal, és eleve ez is teljesítmény.

    Jött a miniszterelnöke. Máris fölpattant.
    „Bűnbakra, főgonoszra mindig égető
    Szükség van, nemdebár?” „Igenis… nem értem,
    Miniszterelnök úr.” „Nagy a világ
    Gyűlöletszükséglete – mondta Radák. – Az embernek
    Mindig kell valaki, akit szenvedélyesen
    És kreatívan gyűlölhet, hogy magyarázatot találjon
    A világgal szemben érzett totális zavarára,
    Kitettségének nyomorúságára…”
    „Aha, ellenségképre mindig lesz igény.”
    „Extrém túlszaporulat van a hegyen…
    És nem csak vaddisznóból, Binderkém.”

    Binder még nem mondta ki ma este a hírt,
    Amit elhallgattak a vendégek előtt.
    „Érzem, nem lehet tovább odázni…”
    És odaállt a vendégek elé: „Pssszt!”
    „Ma reggel kaptunk egy terrorfenyegetést:
    Kinyírunk, Radák! Üdvözölnek
    A magyar fundamentalisták”,
    Olvasta föl Dalma valami faxpapírról.
    „És hogy állítólag betlehemeseknek öltözve
    Kísértenek itt, a Svábhegyen”, fűzte hozzá Binder.

    Dalma izgatottan közvetített:
    „Ma reggel operatív forrásból is kaptunk híreket…
    A Sándor-palotába meg a rendőrségre jött füles…
    Ezek szerint járják a Svábhegyet
    A sámánista anarchisták…” „Házról házra haladnak
    Jászollal vagy templom alakú dobozzal a kézben,
    Útközben táncolnak, énekelnek”, folytatta Binder.
    „Ne hülyéskedjen már, Gyuszi”, pirított rá Tárkány.
    „Dehogyis van nekem kedvem hülyéskedni, uram.”
    „Érti ezt az egészet? Ezek pogány létükre betlehemeznek?”
    „Persze, nekik könnyű, Jézus nem nekik a Krisztusuk.
    És hát ez műbalhé. Lássunk már át rajta,
    Ugyan már, csak álpogányok ezek”, így Radák.
    „Az a hír is járja, hogy a műsorukban élő állat,
    Sőt élő csecsemő is közreműködik…”, mondta Dalma.
    „Akik látták őket, azok szerint az utóbbi infó nem igaz.
    Az élő szereplők beszélgetnek a bábjaikkal, oszt annyi.”
    „A gonosz, ártó szellemeket akarják elűzni
    Rituális zajkeltéssel…”, tette hozzá Binder.
    „Kifigyelték, hol laknak a kormány hívei;
    A produkció végén kinyilvánítják
    Jókívánságaikat a házigazdáknak,
    Akik cserébe vendégül látják őket.” „Már akik
    Vannak olyan jó balekok”, harákolt Pispek.

    Binder hívást kapott, fölemelte az ujját:
    „Hoppácska, hölgyeim és uraim!
    Figyelem, figyelem, az álbetlehemesek
    Most csöngettek be a rezidenciára…
    Az őrségnek azt állítják,
    Nem lesz itt más, mint bábtáncoltatás.
    Enni- és innivalóért bemutatják
    A kis Jézus születésének történetét.”
    „Aha, persze… Ismerjük az ilyeneket”,
    Vigyorgott Gerdesits Blanka.
    „De a szemfüles őrök úgyis kiszűrik őket
    Ezzel a fals szöveggel”, bizakodott Radák.
    „Idejöttek szimatolni, mi?”

    A képernyőn Mária és József volt látható,
    Ahogyan gyorsított tempóban eljátsszák
    A szálláskeresést; aztán az angyal
    Kissé idegesen fölébreszti a pásztorokat,
    És az újszülött Jézushoz küldi őket.
    Kucsmában és kifordított
    Bundában a három pásztor tűnt föl,
    Amint előadják Jézus történetét;
    És végül a betlehemet vivő angyalok…
    A vigyoruk valahogy gyanús volt mindenkinek.

     

    Terrorbetlehem

    1. PÁSZTOR  Adjon Isten szép jó estét, szép jó estét!
    Keressük a kisdedecskét!
    1. KAPUŐR  Jó helyen jártok, mert itt van,
    De mert alszik, hát halkabban!
    2. KAPUŐR  Mit akartok, vándorok?
    Bocs, nagyothalló vagyok…
    2. PÁSZTOR  (hangosan) Nincs a Jézus ágyán paplan,
    Jaj de fázik az ártatlan!
    3. PÁSZTOR  Ahol ő van, ott az ünnep.
    Nagy-nagy esztelenségünkből
    Megszabadítva bennünket
    Barmok jászlában hever.
    MINDENKI  Szűz Mária várja, várja!
    MÁRIA  (énekel) Szememen a könny a fátyol,
    Kicsi fiam, biztos fázol,
    Nincsen bölcsőd, csak a jászol.
    Aludj, aludj, én szentségem.
    2. PÁSZTOR  Hoztunk neki ajándékot. Én bárányt. (Félre) Igazából ártányt.
    3. PÁSZTOR  Én sajtot. (Félre) Olyat, hogy abba mind belehaltok.
    1. PÁSZTOR  Én mézet. (Félre) Mindannyiótokat lenézlek. (Leteszik az ajándékot)
    2. PÁSZTOR  Nyissátok föl a sorompót.
    KAPUŐR  Előbb lássuk, mit hoztatok.
    1. PÁSZTOR  Zárt fedelű csodadobozt!
    Kis vájatokon keresztül
    Mozgatjuk a figurákat:
    Hopp, az Angyal! Lám, az Ördög!
    Íme, ő a nagy Heródes…
    Kéményseprő. A Halál.
    S mi pedig a Pásztorok!
    2. PÁSZTOR  Egy báb adományokat gyűjt.
    Képesek körbeforogni,
    Jobbra, balra és előre;
    S egymást ütni nyakra-főre!
    KORMÁNYŐR  (rendreutasítja a pásztort) Motorháztetőn a két kéz!

    A betlehemesek az autó tetejére helyezik a kezüket. Motozás kezdődik. Hirtelen detonáció. Kormányőrök és kommandósok kezdik géppisztolyozni a betlehemeseket

    FUNDAMENTALISTÁK  (menekülés közben üvöltve)
    Üzenjük, hogy meglakolsz!
    Úgyis kinyírunk, Radák.
    DALMA  Pokolgép volt a dobozban!
    RADÁK  A bábjaikban a kifent tőrök…
    BINDER  Tévedtem, ezekkel sincs mit tárgyalni.
    PISPEK  Nem terveznek se új, se régi rendet.
    DOLINA  Csupán a szétverésben érdekeltek…
    PISPEK  Csupa hátsó szándék, aljas akarat.
    TÁRKÁNY  Céljuk egy: iszkiri szép Európánkból!
    BURÁNY  De hát a kontinensnek eddig is inkább szélső
    Bástyája voltunk, mint része, uraim.
    BINDER  S a magyar bányák újraindítása, hm?
    RADÁK  Azok, Gyulám, a legeslegutolsó
    Morzsáig kitermelve és romokban.
    Hol találsz itt félmázsányi kiaknázható
    Szenet vagy ércet?
    BURÁNY  És, mit szóltok, hogy bevezetik
    A sámánizmust mint államvallást, barátaim?…
    RADÁK  Teljesen komolytalan. Mondom én,
    Hogy nincs a tárban semmiféle program…
    Hazafiság, felelős szakpolitika? Ugyan már.
    Kamu az egész. Ezek csak unatkozó
    Fiúk és halálosan unalmas lányok.

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!