Petrik Iván

A LEGDÉLUTÁNABB DÉLUTÁN

Fogai között oroszlános dukát, s
valahol a Ca’Bonvicinihez közel
csak arra várt, hogy nekiiramodjon
egy újabb palack borért.
A másik, a kifogyhatatlan helyett,
és sóvárgásunk beléveszett a város ártalmas ölébe.
Beérve ezzel a régebbivel, a vélhető maradt,
amit egy szirén kínált épp’ az imént
a delíriumok vihartalan vizén.
Akarhatnánk talán e hamisnál szebbet? Minden
ízében élvetegebbet? Akarhatnánk nagyobb csöndet itt
ahhoz, hogy a Giudecca nyirkos kövein
visszhangozzatok, reményteli első lépések?

Víz fölött kellene megtanulni járni mindenkinek.
Sikátorba gyömöszölni a legtágasabb életet. És minden vallomást
szivárgó hangnak tekinteni egy távoli rádióadás
mániákus messzeségében. Az utcára éppen csak kiszivárog,
ahogy megtörik a felfénylő piszoáron
egy éjszakai étterem leghátsó traktusán.
Ennyi jut belőle a macskakőre, haláltusát
utánoz és nem tágul, ahogy ráhull
a tengeri sós pára palástul, pont ott,
ahol éhesen állok, éhesen mindenre,
amit nem kapok meg, és amit itt mégis megtalálok.
Kódexlapnyi derengés, évezrednyi késés: szétdobált,
pókhálószövésű rongyok. Kínoz a szépsége,
hogy itt semmi, semmi sem én vagyok.

Ezen fordul meg minden,
ezen a szűkös utcán,
hol is? a piazetta Santa Marián,
néhány sarok, néhány megmagyarázhatatlan híd, ami
sohasem egy másik partra visz,
néhány magamban talált titok,
amivel megtörik akaratom az ablakokban
csicsergő
angyalok.
Elfecsérlem könnyen én, amivel legalább estig
még önmagam lehetnék, amikor eltakar az éjfekete köpeny.
A lábam előtt terjeszkedő áramlat
bűnbocsánatot hirdet körülöttem,

és olvadó ólom minden cseppje.
Hív, ha megjön, hív, ha lesz még
kedve leszállni a Mestrén.
Szól majd a San Nicolò harangja.
Olyan távoli a föld, nincs szilárd alapja,
minden második lépés örök, és mulandó minden egyes,
és olyan közeli a víz, amiben egyszer majd,
remélem, megszűnök.

De nem, nem ő látogat meg,
én jövök el újra,
én koldulok a Dei Miracoli mellett a suta
terecske sarkán, én könyörgök
a kétségbeesett turisták manírján:
legyen Velence, ne legyen más, legyen délután,
a legdélutánabb délután.