Balaskó Ákos

BORZAS

Borzasra a padláson zsákokban találtam,
a megdermedt káoszban, az összes holmi közt.
Gombák jóságos hályoga nőtt szeme helyén,
semmi esélye látni, mi lett belőlem.

Rossz bőrben volt, halántékából dőlt a vatta,
mint a vénekből a kifehéredett történelem.
Borzas végigélt belőlem egy – mondjuk ki – kort.
Biccent? Nyakszirtje folyton megbicsaklik.

Emlékszem, azután téptem ki a lábát,
hogy a fotelből pislogás nélkül nézte végig, ahogy
összevérzem az ágyat egy izzadó hús alatt.
A szégyenérzet számára vakfolt.

Tegnap, a polgárin lett világos, hogy az
a búcsúzók hosszú, kegyetlen tekintete volt.
Hirtelen meg akartam keresni Borzast,
hogy mellé feküdjek egy hosszabb időre.