Balaskó Ákos

A RAKTÁR

Előtte való nap hívott, mikor már minden foglalt
– egy szikrázó hosszú hétvége előszezonban –,
hogy a leendő ex mégis ott lesz, 
ezért mégsem lesz a miénk a felső szint,
de van egy remek házrész, apartmannak kiváló.
Én mondom, soha ne tölts napokat
egy bomlófélben lévő család apartmannak kiváló
házrészében.

Sosem laktak ott, mint a hosszú távú memóriába,
csak oda pakolták a tartogatott dolgokat.
Sosem laktak hosszú távú memóriában.
Pedig csípőmagasságig voltak ott jobb
gyereknapok is az összefirkált falakon, amik végig fölázva.
A polcon egy kép, amin ketten vannak. Egy
megromlott gyógyszer doboza.
Téli gumik, molyruhák. Bontott keksz, tavalyi.
Egyik sarokban vinyl, a másikban cédék,
karcolások kulccsal, a barázdákból fusson
tévútra a lézer, a tű. A romlás kódolva van.

Éjszakánként állatok szelték arcunkat át.
Szokott útvonalban morzsát cipelve hátukon.
Morzsákat vittek a bőr alá. Hosszú táv a memóriába.
Egy házasság története éjszakánként
tűlábakon kel az arcunkon át.

Három napig esett.
De a fölhalmozott törékeny feliratú dobozok közt
egy teljes kórtörténetben élve napokig,
a felázott narratívák dohszagában
úgy ismertük meg őket ketten,
ahogy sosem lehetne, ha ismertük volna őket
már bármikor korábban.