Kurdi Imre

AHOL LENNIE KELL, OTT

 

Az érzékeknek megint csak ez marad, a belak-
hatatlan irrealitás. A szaglás egy illat emlékében
időzik, egy hete, két hete, ki tudja, mióta, ki
tudja, meddig. És persze emlékezni vél

a tenyér is, a nyelv is, valamire, talán igen, talán
nem, talán igen. El lehet ütni, nyilván, ideig-
óráig még, el lehet élcelődni rajta, hogy jószerivel
észrevétlen telnek el a napok, a hetek, egyre

csak szivárog elfelé a meleg is, a fény is. A jó
szándék megvan, legalább ez, de hiába, ha egyszer nincs
kinek. Ahol lennie kellene, ott senki sincs, néha

valami visszhangféle, ha egyáltalán.
Az van, a nulla-per-százas, az újonnan megnyert
veszteség.