Jassó Judit

A DADOGÓK

 

Nem beszélünk egymással. Idült kór
A szánkon, túlzó egyszerűség,
Már hónapok óta.
Megsemmisítő erejű
Gyaloglás külön-csöndjeinkben,
Legyen, mi egymástól
Távol tart mindörökké, ámen.

Imádkozni sem tanítottál.
Csúfoltad szegény hívőket,
Kik hagyták, hogy a pap
Szenteltvíztartó szívükbe
Merítse ujjait.

Te úgy vetettél keresztet,
Mintha integetnél.
S mert nem mondtál  hozzá
Semmit, sosem tudtam,
Érkezel épp vagy távozol.

Állatkölyök van ilyen csöndben,
Mielőtt vízbe fojtják.
Rúgkapálását lefogja egy kéz.
Akkor már minek beszélni.