HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Gergely Ágnes: ORFEU NEGRO

    Gergely Ágnes

    ORFEU NEGRO*

    1

    A lépcső fordul, a beton enged,
    önkívületet hord az álom.
    Évtizedek múltán földerengett
    az a halál a karneválon.
    Kit értesítsünk, kérdik a mentők.
    Az eszmélet kidob egy nevet.
    A lányt a táncoló tömegből
    nézi egy álarcos szörnyeteg.
    Véres a kéz, az orr és a homlok.
    Jönnek, de nem tudom, ki jön el.
    Eurydike, rohanj! kapaszkodj!
    Egyetlen villanydrót van közel –
    és úgy maradt, mély álomba esvén,
    helyettem halt meg azon az estén.

     

    2

    Helyettem halt meg azon az estén,
    körülöttem felzúg a tömeg.
    Az ég legördül kreol testén,
    a villanydrót fölébe sistereg.
    Ki tudta róla: vakon szerelmes?
    A zsigeri szerelem üdvözít.
    A gonosz erő sosem kegyelmez:
    hajnaltól éjfélig üldözik.
    Kergetik együtt az álmaival,
    az a vétke, hogy vágya testet ölt,
    fenn, ahol havasok kürtje rivall,
    lenn, ahol hullámot becéz a föld,
    a hegyek fölött, a Dél keresztjén –
    és úgy maradt, mély álomba esvén.

     

    3

    És úgy maradt, mély álomba esvén,
    a kikötő vele álmodik.
    Az átfestett hajón ég a festék,
    a pálma kinyújtja ágait,
    a parton a föveny megcsikordul,
    még messzire jár a förgeteg,
    itt dob szól, lant zeng, harang kolompol,
    és táncol az álmodó tömeg,
    s a habok ott lenn, a mély öbölben
    dajkálják a villámló éveket,
    és az öngyilkosok elgyötörten
    lesik a merev fedélzetet,
    egy álombeli kéz lesz majd a jel –
    egyetlen villanydrót van közel.

     

    4

    Egyetlen villanydrót van közel,
    egyetlen sokkoló pillanat.
    De ha el kell mennem tőled, el,
    inkább ott lennék a híd alatt,
    ahol a percnyi fulladás hite
    nem jelent kiszámított ütést,
    megütnek, édes Eurydike,
    s én nem döfhetek magamba kést,
    s te nem foghatod meg a kezemet,
    hogy Orpheust elérje a sokk,
    hogy végre magamba égesselek,
    ahogy a fényt a katedrálisok,
    s a földön sikolt egy béna asszony:
    Eurydike, rohanj! kapaszkodj!

     

    5

    Eurydike, rohanj! kapaszkodj!
    A villanydrót az égre mered,
    a gonosz ledobja azt a maszkot,
    hogy végigpásztázza végzetedet,
    de nincs idő, nyílik a börtön,
    odakinn tündöklő szivárvány
    hosszú hajadra leng, s az ördög
    tombol a perifériáján,
    s az óceán pohár vizében
    lelked megfürdik, ott a kendő,
    a tükör előtt tompa fények,
    iszkol a bűn, az eredendő,
    ó, angyal, hívlak, angyal, jövel –
    jönnek, de nem tudom, ki jön el.

     

    6

    Jönnek, de nem tudom, ki jön el,
    aki nem visel semmi álcát,
    míg álombeli kéz lesz a jel –
    hogy mérjem fel valódiságát?
    Lakott-e kristálypalotában,
    ahol az angyali szárny alatt,
    a szelíd nappali ragyogásban
    vad éjszakák gunnyasztanak?
    S a testesült ideiglenesség,
    az álomba táncolt kikötő
    milyen keretbe áll, hogy testét
    megőrizze a felkent Idő?
    És hol a jel, a biztosnak mondott?
    Véres a kéz, az orr és a homlok.

     

    7

    Véres a kéz, az orr és a homlok.
    Véres a kézelő, a kabát.
    A jobb s bal orcán lila foltok,
    dudorok a bal homlokon át,
    véres a jobb kar, fel, könyékig,
    a szemrés keskeny, akár a tőr,
    véres a föld a lépcső tövéig,
    véres a ház is a fal felől –
    mire volt jó ez? kinek jó ez?
    kit juttat előbbre ennyi vér?
    kitől kell tanulni még a mórest?
    minek? és meddig? és mennyiért?
    S azt az ütni képtelen kezet
    nézi egy álarcos szörnyeteg.

     

    8

    Nézi egy álarcos szörnyeteg
    mindazt, mit nemcsak a szörnyek látnak.
    Az újra ordítozó tömeget,
    felvonulását az alvilágnak,
    a kocsmából tóduló nagyapák
    T-shirtbe rongyolt unokáit,
    vad zászlók kirajzó rohamát,
    csak szétverni mindent, ami számít,
    ami arány és ami mérték,
    aki alkot és aki hallgat,
    ami hagyomány, ami érték,
    ahogy szétverték a forradalmat.
    És kiszemelik, míg sorsa eldől,
    a lányt a táncoló tömegből.

     

    9

    A lányt a táncoló tömegből
    már századok óta figyelik.
    Büszke szarvas a tölgyfaerdőn –
    előlép a szellemi elit
    a félhomályból, és rezzenetlen
    az útra néz, az égre néz fel,
    és áll növekvő fénykörökben,
    aztán a csendbe visszalépdel,
    így él ma is, magánya rávall,
    táncolni tud, fecsegni átall,
    Virgil, Shakespeare, Csehov szavával,
    egy férfiember sóhajával –
    ki ő, firtatják a házmesterek.
    Az eszmélet kidob egy nevet.

     

    10

    Az eszmélet kidob egy nevet,
    kapaszkodnál belé örökre.
    Hús-vér alakját nem ismered,
    lépj mondakörből mondakörbe,
    Fáraó kocsiján ott az ős had,
    a tenger ismét összecsapna,
    Dániel falán az égi jóslat,
    s a verem mélye nem lesz csapda,
    a Kereszt fölött az ígéret:
    velem leszel a Paradicsomban,
    Philemon nem fél Baucis végett,
    az egyik érzi, a másik hol van,
    s Aeneas tudja, élete eltört –
    Kit értesítsünk, kérdik a mentők.

     

    11

    Kit értesítsünk, kérdik a mentők,
    anyját? apját? vagy testvéreit?
    Anyám meghalt, apámat megölték,
    minden szerelmem odaát lakik.
    Otthonom elvitte a bomba,
    hazámat a hamis jelszavak,
    a tetőt, mielőtt beomolna,
    guanó borítja és salak.
    Mit szólna ehhez József Attila?
    Megviselné-e az ital Adyt?
    Őket is bemocskolják a ritka
    percben, mely nekik még megadatik.
    S Tersánszky átkát pengeti Kháron –
    az a halál a karneválon.

     

    12

    Az a halál a karneválon,
    a tűzhalál, az elektrosokk.
    Michelangelo gondolt-e rá, hogy
    a Mediciek is gyilkosok?
    A serpenyőben véres bánat,
    a másikban a márvány tökély,
    egyenlít-e a bűnbocsánat,
    ha mind a kettő az égig ér?
    S ha a gyilkosság merő halál csak,
    s körülötte dúl a karnevál,
    azért jöttél, hogy megbocsáthasd
    a vétket, ahogy az írva áll?
    Azt hitted, túléled, elfelejted.
    Évtizedek múltán földerengett.

     

    13

    Évtizedek múltán földerengett
    minden lapályba süppedt emlék.
    Terméskövet álmodsz és cementet,
    iszapot terem a folyómellék,
    jár a malom, öntik a búzát,
    izzadt falú a borszagú pince,
    a fiúk a latin tételt nyúzzák,
    reng a várudvar vaskilincse,
    a post molestam senectutem
    nem tehet kárt, az ég hatalmas,
    a pályát nem adod fel úgysem,
    védd magad, mint az anyafarkas –
    lesz-e ott valaki, aki várjon?
    Önkívületet hord az álom.

     

    14

    Önkívületet hord az álom,
    közelebb lép a förgeteg.
    Az öngyilkosok a lapályon
    nem dönthetnek Isten helyett.
    Az álombeli kéz nincs semerre,
    más jelek buknak elő, de későn.
    Se betegség, se balszerencse:
    a gonosz bolyong fenn a lépcsőn.
    Eurydikét Orpheustól
    ő tépi el végleg, ez a dolga.
    A világ egyszer belepusztul,
    s ő nem tér vissza a pokolba.
    Messze, fenn angyalok lebegnek –
    a lépcső fordul, a beton enged.

     

    15

    A lépcső fordul, a beton enged,
    önkívületet hord az álom.
    Évtizedek múltán földerengett
    az a halál a karneválon.
    Kit értesítsünk, kérdik a mentők.
    Az eszmélet kidob egy nevet.
    A lányt a táncoló tömegből
    nézi egy álarcos szörnyeteg.
    Véres a kéz, az orr és a homlok.
    Jönnek, de nem tudom, ki jön el.
    Eurydike, rohanj! kapaszkodj!
    Egyetlen villanydrót van közel!
    És úgy maradt, mély álomba esvén –
    helyettem halt meg azon az estén.

    2013. október – 2014. április

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!