François Rabelais

GARGANTUA*

Az olvasóhoz

Ki itt e könyvet olvasod, barátom,
Tégy félre most minden indulatot,
S ha úgy érzed, túlmegy minden határon,
Hidd el, zülleszteni nem akarok.
Tanúságért hiába faggatod,
Hasznodra akkor van, ha megnevettet;
Jelesebb céljai nem is lehetnek,
Mint hogy szíved a bánat ne eméssze.
Mert voltaképp az ember mire termett?
Nem sírásra, hanemha nevetésre.

 

Egy régi síremlékben talált maradandó sületlenségek1

?ή :!t a cimberek2 meghódítója,
A\  ‗≡rmattól tartván, a légen át.
`¨ttére vaj zúdult az itatókba,
ð ņ’:kor lefröcskölte a nagymamát,
=ipító hangon ekképp kajabált:
„Uram, pecázza már ki valaki,
Hisz egy merő lucsok, az égre hát!
Vagy adjanak le egy létrát neki.”

Mondják, jobb, ha a papucsát nyalod,3
S bűnbocsánatra várnod nem nagyon jó;
De egy vén kandúr előandalog
Onnan, ahol horogra les a compó,
S szól: „Urak, a szavam megfontolandó –
Amott búvik az angolna a lyukba.
Árgus szemmel ügyeljétek azonmód:
Rejti az iszap, mint ráját a csuklya.”

Olvasmányába fogott épp bele,
De látja, ott csak borjú szarva van.
„Érzem” mondá, „hogy mitrám pereme
Oly hideg, felfázik belé agyam.”
Újhagymagőz enyhíte a fagyon,
S a sutban pöffeszkedve dirigálta,
Hogy fogasson be haladéktalan,
Aki fölült a vesszőparipára.

Szent Patrik barlangjáról4 folyt a szó,
Hogy mért a földön annyi odu, rés,
És hogy van-é, mely beforrasztható,
Hogy végre ne rázza a köhögés?
Majd jól bezárják őket kulcsra, és
Mint túszokért, váltságdíjat remélnek,
Hisz’ már látni őket hideglelés,
Kitárva kénye-kedvére a szélnek.

Ám ekkor meg lett kopasztva a holló:
Herkules tette, jővén Líbiából.
„Mindenki itt?” kiált Minósz. „Nagyon jó.
Engem kihagytak a kompániából!
Aztán, ha nem adok, mindenki vádol,
Hogy kígyót-békát tőlem nem kapott.
Gebedjen meg a sok vízprédikátor,
Én nem felejtek, borissza papok.”

S jött leverni őket Q. B., a sánta,
Menlevelet kappanpaptól kapott,
És Küklopsz öccse, a varga se szánta:
Leölte mind. Fújjátok orrotok!
E parlagon születtek bozgorok,
De mind’ áthajították a palánkon.
Ki most harang-félreverni robog,
Egy jókora aranyrögöt találjon.
Nem sokra rá madara Jupiternek5
Úgy döntött, hogy annál rosszabb, minél jobb,
De látván, a haragtól hogy’ remegnek,
Félt, hogy bemattolják a birodalmat,
S ami tüzet a mennyből elragadhat,
Inkább sós heringek közé becsenné,
Mint hogy maszoréta6 ediktumoknak
Vesse alá a levegőt, a zsengét.

Pont elrendeződött minden, de hát
Egyre fanyalgott Até,7 a nyakigláb,
Ki ott ült s nézte Pentheszileiát:8
Agg zsázsaárusra ütött leginkább.
„Vén csont” szóltak (s mi nem tűri a tintát),
„Kend meg aztán jól cigányútra ment!
A római zászlóval mik e himbák?
Nem látja, hogy csak kinyúlt pergament?”

Juno másutt, az égi ív alatt
Madarászott, ő meg az uhuja,9
Az összes társaságból kimaradt,
Úgy felült minden trükknek a mulya.
Ha igyekszik – ekképp szólt alkuja –
Proserpinától10 jár majd két tojás,
S ha elkapják, meggyűlik a baja:
Tömlöce lesz majd a Galagonyás.

Mínusz nyolc hóra rá, körülbelül,
Ki Karthágót elnyomta,11 mint poloskát,
Udvariasan közéjük vegyül
És az örökségből kikéri jussát,
Vagy legalább, hogy egymás közt megosszák,
Ahogy dukál, hisz’ így mondja a jog,
S kapjon az írnok is pár grízgaluskát,
Ha már az okirattal abajog.

De jön az év, jele a török ív,12
Meg V13 kifli, meg három üstalátét,14
S a királynak, kit rossz hír örökít,
Zarándokgúnyában sózzák a hátát.
Uram, kegyelmezz! Egy ilyen sumákért
Annyi hold földet veszni hagytatok?
Ez az álarc megtévesztene? Hát, hát.
A kígyófivérrel15 nincs dolgotok!

S lejár az év, s trónra lép Aki-van,16
Lesz majd sok jó barát és béke akkor,
Zördüléstelen, zűrzavartalan,
És jótét lesz minden jóakaratból.
És az öröm, mit jövendöltek egykor,
Az égi emberek tornyára rámén,
S a szétvert ménes, mely szertecsatangol,
Győztes lesz majd a királyi parádén.17

És azután ez az idő tel és múl,
Addig, amíg Mars gúzsba kötve lesz,18
És eljön, aki mindenkit felülmúl,
Páratlanul szép, finom, kellemes.
Fel a szíveket!19 Vegyétek emez
Étket most, híveim, hiszen ezentúl
Aki elhunyt, vélünk már sose lesz,
S a múltat nem látjuk a siralomtúl.

Végül mind, ki viaszból gyúrva van,
Az órakakukk fészkébe beül.
Többé nem hívják úgy: „Nagy jó uram”
A harangozót, ki kannát törül.
Ó, ha a szablyája előkerül,
Torzsáig hámoztatik a saláta,
És zsineggel hurkolódik körül
Az abúzustól dagadó faláda.

Imreh András fordításai

 

 

Jegyzetek

* A versek az Osiris Kiadónál megjelenés előtt álló mű betétei.
1. A vers műfaja a XVI. század közkedvelt tréfás zsánere, az enigma, azaz egymással lazán összekapcsolt leírások, szólások hosszú sorozata, amelyben a szerző körülír egy tárgyat vagy közismert eseményt. Az olvasóra vár, hogy kitalálja, miről van szó. A Maradandó sületlenségek mondanivalója, enigmájának feloldása, a találós kérdés megfejtése soha senki számára nem volt világos. A legvalószínűbb az, hogy nincs mondanivaló – Rabelais egyszerűen kedvét leli egy amúgy is kicsavart műfaj továbbfacsarásában, végső soron kifigurázásában, abban, hogy felhabzó rímekkel és más formai bravúrokkal írjon le valamit, aminek se füle, se farka. Közben jól odamondogat kora hatalmasságainak. – Az első öt sor elejét megrágták a svábbogarak, ezért nehezen olvasható.
2. Germán néptörzs, a Kr. e. II. század végén özönlöttek be Itália északi, Gallia déli és Hispánia északi részébe. Miután többször is megverték a római seregeket, Rómát rettegés (az ún. terror cimbricus) fogta el. Végül Kr. e. 101-ben Gaius Marius konzul verte szét őket Vercellinél, Észak-Itáliában.
3. Utalás a pápára.
4. A középkorban úgy vélték, hogy ez az írországi hasadék a Lough Derg, azaz Vörös-tó parányi szigetén a purgatórium bejárata, és a XII. századtól Európa minden országából számos zarándok kereste fel. A „barlang” képéhez egyszersmind obszcén értelem is tapad.
5. Jupiter madara: a sas. Karikatúraszerű utalás V. Károly császári címerállatára.
6. Zsidó Biblia-kommentátorok.
7. Homérosz szerint Zeusznak volt egy Até, azaz Ártás nevű lánya: „Zeusznak lánya az Ártás, ő árt mindegyikünknek, / tisztelt, ám vészes; puha lábon jár, nem a földön / lép ugyanis, de fején a halandó földilakóknak, / s árt nékik: mindig van, kit beleránt a gonoszba.” (Iliász, XIX, 91–94. Devecseri Gábor fordítása.)
8. Amazon királynő.
9. Ekkortájt valóban nagy fülesbagollyal madarásztak.
10. Görögül Perszephoné: a görög mitológiában a termékenység, a termés istennője, Démétér és Zeusz lánya: Hádész, az alvilág ura elrabolta és feleségül vette.
11. Az ifjabb Cornelius Scipio Africanus római hadvezér a harmadik pun háborúban, Kr. e. 146-ban hódította meg és rombolta le Karthágót. V. Károlynak Barbarossától, a kalóztól kellett visszafoglalnia az 1534-ben elhódított Tuniszt (Karthágót).
12. Kettős ív: M betű.
13. Római 5.
14. A versszak első két sorának kézenfekvő számszaki feloldása: MCCCCCXXX, azaz MDXXX.
15. Az ördöggel.
16. Jahve.
17. A versszak azokat a politikai jóslatokat parodizálja, amelyek egy új király uralmában az Aranykor visszatérését látják.
18. Amíg béke van.
19. Sursum corda. A római katolikus miserend része. Ezzel buzdítja a pap még odaadóbb imádkozásra a híveket. (A fordító jegyzetei.)