Takács Zsuzsa

ÉRZÉSEK ÁRADÁSA

Egy alagsori tanteremben találkoztam
álmomban Veled, azaz: Magával, így kellett
volna mondanom, hiszen ötven évvel ezelőtt 
még magázódtak egymással tanárnők és tanárok.
Ugyanaz a dohszag, mint hajdanán, a pince-
ablakon beömlő homály, a falakon futó
csöveken hideg verejtékcseppek. Nem
változtál te (azaz: Maga) sem, kék Don Quijote-
szemed vizenyősen tapadt rám, ahogyan
a boldog időkben. Milyen szép ma is!
Bókodtól megnyugodtam, hogy valóban
a régmúlt tenyerén ülünk, huszonnégy éves
vagyok, egy Rusz (vagy Lucs) vetítőgép
zümmög a teremben, s a bevezető után
kezdődik a nagyfilm. A fejünk fölött vergődő
csőből azonban előtört a víz, egyesek máris
fuldokoltak. Éreztem is, hogy az alagsor
2/a-ban vagy hosszabb tusa esetén
a Bródy Sándor utca felé kanyargó jeges
áradatban halunk meg 1964-ben,
s még örülhetünk, hogy agóniánk közben
a Lenin Párizsban című szovjet filmet
nézzük, bár nem tudjuk meg sosem,
hogy a történet vége jó lesz-e avagy rossz.