Szabó T. Anna

MÉLYVÍZ

Bejön a mosdóba és mosolyog,
mint húsz éve. Ragyogó arcú gyereklány,
csak a haja lett selymesebb és szőkébb.

Fehér ruha van rajta, kék halakkal.
Evezve úszik át a csempés termen.
Tényleg ilyen, gondolom: víz-leány,

iszapos, mohó, meleg, parttalan.
Bele se pillant a talpig-tükörbe,
elmegy mellettem, rám néz, meg se ismer.

Vak, vág belém, vak. Látom: tapogatózik,
ahogy benyit a fülke ajtaján.
Megfordulok, rémülten otthagyom.

Ha felmerültél, te szép, régi lány,
miért hagytalak az álom vizében?
Miért nem nézek, most, ébren, utána,

hol élsz, ha élsz? Miért hunyok szemet
most is? Álmomban féltem vak szemedbe
belemondani: milyen jó, hogy látlak.