Sumonyi Zoltán

A BOA ETETÉSE

Igen, mondtam, csörren a tápláléklánc.
Csak jelzi, működik hibátlanul.
Kereng a végeláthatatlan körtánc,
ezt járja épp a kígyó és a nyúl.
A nyúl bénultan nyöszörög, remeg,
az izmaiból kiszállt minden élet.
Míg rámerednek bűvölő szemek,
nem ura már a két saját szemének.

Mert szemkontaktus nélkül nem lehet
ilyen hatalma rajta a boának.
Az meg a zsarnok lomha, önfeledt
nyugalmával lát majd a vacsorának.
Nem küzd, nem is kell. – Nem fut el, hiába
közmondásosan gyors az áldozat,
ha delejezve szeme, szíve, lába,
azzal nem ugrik árkot, bokrokat.

A zsarnokság nem csak a puskacsőben…
Idézgetjük a régi mondatot. –
Ezt már magamnak mondtam. Elmenőben
szegény Dózsa György útján baktatok.
S az utcatábláról gyerekkoremlék,
egy induló foszlánya megkísért,
aztán már mintha arra menetelnék:
bontsd ki a zászlód újra, árva nép!