Schein Gábor

NYITÁNY

Most kellene válni attól, ami kusza, és összezúzza
arcomat, mint kút vizét a kő. A redők simulásához
a kívánt időt soha nem kapjuk meg. A múlt tüskét
akaszt belém, most a legfájdalmasabban, és a gyógyult
sebeket magamtól is föltépem. Lefejtem a húst
a gyerekkorig, kivéreztetem és visszaragasztom
a csontra. Most kellene válni, kiragadván kezemet
a kézből, amely örökké fogni akarja. Nem maradni ott
tovább, e forró tájon, ahol nincsen otthonom.
Ki a bizonytalanba! Ösztön és alkat játssza ki bennem
egymás ellen aduit: kétféle kockázat, mi következik?
Az éhség vagy a türelem lakol? És jaj nekünk,
ha csak az erőszak vagy egy halál ad lökést,
és mögöttünk van már, elásva, egy új élet nyitánya.