Kiss Judit Ágnes

HALLGAT

Mit mondhat még az ember az utolsó
szerelmének, amit sokkal korábban
ne mondott volna másnak el? Túl olcsó
volna odalökni néhány szót, melyből
kilóg egy hajtincs, vagy pár szál szakállszőr,
vagy elsüllyedt valaki sörhasában.

Hogy mondhat olyat, amit másnak régen,
és ráadásul úgy, hogy higgyen benne?
Kéne pár új szó. Egy új nyelv egészen.
Amin másról nem beszélhetne mégsem,
csak a banális, csontig koptatott
érzelmekről, hogy szeret, hogy jó lenne
a kis időre, ami hátravan,
együtt maradni. – Úgyhogy hallgatok,
és próbálom nem szégyellni magam.