Bognár Péter

A-3019/20060529

Fáradt vagyok és kimondhatatlan.
A mázsálló meleg lenyom,
A tárkonyban fekszem,
Ötvenéves múltam.

Ki fog engem kifejezni a világba?
Ki fog engem kiejteni a száján,
Hogy hangonként összekeresett létemet
Tudomásul vegye a szintaxis?

A Magdika kijön a konyhából,
A vödröt viszi hátra a tyúkoknak,
Ő van, lénye izzadt állítmányát
Örökre körülsereglik a baromfiak.

Én? Az eperfa cukrot ejt,
A szem belezuhan egy szárba és elveszti
Emlékezetét: ahogy a „traktoros” is
Kirohad végül kövér nevemből.