Marno János

AZ ÉLET

Petri Györgynek

Az újdonság ebben a kurva hosszú
sorozatban az, hogy még a dereka táján szét-
esik, ha a sötét rosszkedv mint sötét anyag
füstölgő szurok gyanánt egybe nem fogja.
A sötét rosszkedv viszkozitása ennélfogva
többet ér bármely cseppfolyós avagy gáznemű
derűnél, amire persze magas hőfokon
a kátrány is képes, az elgázosodásra tudniillik,
s hogyha ehhez még köd ereszkedik le
a hajnali tájra, attól a köhögés akár halálosan
fojtóvá is válhat. Régebbi élményeimből
idéződnek így fel könnyebb, mert lejtős jelenetek,
valahonnan fentebbről ereszkedek majd-
nem fütyörészve lefelé egész’ magamnak,
előbb hugyozva, majd köpködve magam elé,
s egyszerre forró és lágy, fekete masszába lépek;
s e lágyság mégsem riaszt meg avval, hogy másod-
percek kérdése, és elnyel. Szandálom megfogja
kicsit, és akkor mi van, fél kézzel kifogok
rajta, külön élvezetemet lelve abban, hogy
a jelenet mintha nyomban színpad után kiáltana.
Pedig a színházat magát rühellem szívből, a sok rossz
színészt benne a legrosszabb világnézetekkel,
meg az émelyítő versmondásukkal;
a kiáltást tehát csendre inteném, váljék halkuló
kiáltozássá, ahogy távolodik tőlem az emlék,
enyészve, mint testben a lélek, ha egykori
jelenléted parázs jelenetekre bomlik szét.
A parazsat ugyan nem értem, mi csúsztathatta ki
a számon, cigizni ma már álmomban se ciga-
rettázom, már csak az influenza segít
utánoznom hírhedt köhögésedet, mely, mondom,
kisvártatva ugatássá, majd nyüszítéssé s végül
hörgő vonítássá fajul, hogy a hurut feljöjjön;
hogy könyved fölé görbedhetve ismét, ujj-
begyemen érezzem szavaidat, mint hüllőn
a pikkelyzetet, mely az iszapból merült föl –
ami még a sorozatnak is lassan véget vethet.
Egy gyilkos mégsem annyira komoly, ha szörnyeteg.
Csorbítja s ezáltal tompítja az élet.