Cziglényi Boglárka

BALATONI ESTE

mint a dombokon a port szórja
a szél, veszti fókuszát a világ,
széthullok örömömben.
a viharjelző reflektorba nézek,
át-átvillan rajtam. behátrálok
a tóba, „menjünk az aranyhídhoz,
ketten menjünk, most", kiabál
egy karúszós gyerek,
pillanatig még moccanatlan a víz,
a tükörképünk nyugodt kézzel int,
és hanyatt fekve merülni kezd.