Pollágh Péter

EGY ÚRI OSZTÁLY

Fertőzött, gyulladt vérrel itatták,
idejekorán majdnem likvidálták.
Letört urak, rég a Régiségben élnek,
mégsem szólítják egymást vitéznek.
Altatós dobozban arcdarabkák.
Megszentelt szerelememlékek.
Mátkák. Nem veszi el őket senki.
Bevehetőek, újratermelődnek.
Míg játszik a kéz a csészealjjal:
a demencia cukra hullik a sötétbe.
Málnaszörpöt adnék nekik,
egy vérből valót.

Olyan színűek, mint az ég,
nem nézi el senki.

Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi:
ez a szakállas, síros mondat világít,
mint a hullakréta, foszló fák alatt,
a sír kopó kövén.