Balaskó Ákos

MÉLYZÖLD, ÖSSZEROPPAN

Átöltöztünk még indulás előtt.
Feltámadt a szél, ellen kellett kormányozni.
A távoli dombra mutatott, hogy ott már,
ott van a felhők sarka – mondta. –
Ott már minden rendben lesz.
Még több hajtűkanyar van addig
a mélyzöld levelű nyárfák között a
kigombolhatatlan szürkeségben.
Egy ránk boruló felhő szokatlan
kontrasztmélységet ad a színeknek.

Látszott rajta, kizsigerelte a hét,
árnyékban ülnek szeme alatt
a fáradtság kapavágásai.
A szem sosem öregszik, az elmúlás ezért
ver közvetlen mellette tanyát legelőször.
Nem is tudtam, az allergia ilyen durván
szétrobbanthatja a hajszálereket a szemben.
Hozzám sodródott egy hosszabb kanyarban,
hozzám pörgette a centrifugális erő.
Átöleltem, mint egy vérömleny az íriszt.

Azt hiszem, ugyanarra gondoltunk,
akkor tűnt először fel az átölelés trivialitása,
abban a kontrasztmélységű fénytörésben,
hogy nem lehetünk másként, mint távlatokban.
És hogy mögöttünk minden felhő
saját súlyától összeroppan.