Villányi László

A KATONAI ATTASÉ

Attasé vagyok, attasé vagyok, mondogatja reggelente
a tükör előtt, egyetlen napja sem múlik el anélkül,
hogy ne gyakorolná a tisztelgést, mert sohasem lehet
tökéletes, többnyire a lendítés ívével elégedetlen,
amikor már a sapkához ér ujjhegye, megnyugszik,
onnantól biztonságban érzi magát, hiába, készülni kell
a következő koszorúzásra, ahol lopva nézi az olasz
vagy német kollégáját, van-e valamilyen trükk az ő
mozdulataikban, más himnuszoknál kissé lazább
a tartása, de hazája dallamait hallva szinte a fájdalomig
feszülnek egymáshoz ujjai, a fogadás közben elégedetten
hasonlítja össze vállrojtját és feleségét másokéval,
gyönyörködve simít végig egyenruhája hosszú zsinórjain.