Takács Zsuzsa

SÍRÁS ISMERETLEN VÁLLON

Egy holokauszt-konferencia után

Nem hitte volna, hogy görcsösen ő sír,
rázkódott a válla a saját szövege felolvasása
után már kint a folyosón, ahova a gyér taps
záporában kimenekült. A magas, mint
mondani szokás: jó kiállású férfival
beszélgetett, aki felkérte a szereplésre.
Az önfeladás vágya erőt vett rajta hirtelen,
mint Raszkolnyikovon a gyilkosság
elkövetése után – holott ő nem ölt meg senkit.
Eltorzult az arca, a szeme megtelt könnyel.
A férfi kitárta karját, és ő a bocsánatért
esedezve szinte az ölelésébe zuhant.
Kétértelmű volt a jelenet, érezte
maga is, milyen kínos lehet a férfinak
egy idegen, vézna nő hátát simogatni,
amíg a folyosón a hallgatói jönnek-mennek.
Föltette napszemüvegét, és sietve elköszönt.
De hát, ami történt, nem tud véget érni.