Gál Ferenc

HÁZ KÖRÜLI MUNKÁK

 

XXII

Ez már a bevésés.
Nem küldhetek névjegyet
virággal, az éjszakai telefonokról
is le kell mondanom, a délceg
postagalambról meg pláne.
Még csak meg sem látogathatom
a jégtáblák közt evickélő
átkelőhajóval, hiszen együtt élünk.
Marad a duruzsolás és piszmogás
díszítetlen falaink előterében.
Utolsó napig nézve a földi sugárzást,
ami után rádióra váltunk.
Néha bekapcsoljuk még a tévét,
kósza jeleket keresve. Szemcsés
alakokra a készüléktől javasolt
távolságra megállunk, mint akik
megbízással keltek útra,
és most nyiladékon pihennek,
a málha megbontása nélkül,
visszafogott pózban.

 

XXII

Most tavaszig minden ráér.
Így mondják rokonaim,
fejüket mellükre és kissé
féloldalra hajtva.
Szomszédjaim meg a szolgálatért
kapott házakban hevernek,
elvegyülve a kitömött nyulakkal.
Remélem, nem jutok idáig.
Nem engedek legalább a lista
mámorából, hogy mi minden
mellett megyek el és milyen arccal.
Ha ebből elég volt, és szemem
fáradt már az olvasáshoz,
kihamuzok, és begyújtok.
Az első parázsig a tűztér
ablakán át nézelődöm,
majd ruháim a szobainasra bízom.
Mellé állok, megnézem a tükörben
magunkat, és a látottakon elmélázva
üresjárat nélkül, habfürdővel
tervezem az estét.