Szabó Sándor

A ZEBRÁNÁL

A Nap jövés-menését,
fában szú percegését,
szörpösödő vérednek
konok szeszélyességét
van jó mód észrevenni,
s idő is van, de mennyi!
Akad, bizony végtére
annak, aki nem mérte
szöges gonddal: létébe
ez meg az belefér-e?
Épülsz le, vénség, bizton,
de még nem kell Cavinton,
azért vigyázz: szép lassan
jön-jön az Irgalmatlan!
Ám abban a tudatban
mégis némi vigasz van,
hogy te szálltál, suhantál
térdig érő magasban.
Feljebb? Nagy néha. Ritkán.
Mint a gyerkőc a hintán.
(Nevet. Lába kalimpál.)
Vad Kor! – látod, megérted.
Baljós. Ez van. Megérted
ezt is. Mint már annyi mást…
Mindjárt zöld! Siess, vigyázz!