HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Magyar László András: KINEK A GYÖNYÖRE NAGYOBB?

    Magyar László András

    KINEK A GYÖNYÖRE NAGYOBB?

    „Nő voltam s uramat kényes testemre fogadtam
    mint érzékeny húros hangszer a mesteri játszót
    hogy pici éles csillagokat szikrázzon a vérem
    csiklandó puha talpamtól a hajam gyökeréig
    hangyasereg bizsegett kagylóim kék-erü mélyén,
    comb köze, nyak, fülcimpa, tenyér, mind mézet adott-vett,
    büszke hasamban sok rejtőző angyali bölcső
    kéjtől tátogatott, izgulva feszült ki a mellem,
    táncot járt a farom, hő nedv a szemen meg az ajkon
    lázas lankadozástól, gyöngyöt sírt sima bőröm,
    nyitvafeledt számon szökdelt ki a szívdobogásom:
    ó hogy irígylem a gaz ringyót! most férfi vagyok csak.”
    (Weöres Sándor: Xenia)

     

    Arra a rendkívül fontos, különféle net-fórumokon is sűrűn tárgyalt kérdésre, hogy a nő vagy a férfi élvez-e nagyobbat orgazmusa során, meglepő módon két mítosz is választ próbált már adni – egy indiai és egy görög. Kezdjük az indiaival.
    Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a messzi Indiában egy boldog és sikeres király, Bhangasavan nevezetű. Bhangasavannak hatalmas birodalma és száz fia volt, ám egy nap valahogyan megsértette Indra istent. Indra bosszúból a királyt nővé változtatta. Bhangasavan szégyenében az erdőbe bújt, hogy remeteéletet éljen, ám egy ifjú herceg megpillantotta, beleszeretett női mivoltába, és feleségül vette. Boldogan éltek-éldegéltek, éppen száz fiuk született, ám Indra egyszer csak felfedezte, hogy bosszúja félresikerült. Dühében villámával agyonsújtotta Bhangasavan mind a kétszáz fiát: a régieket és az újakat egyaránt. Végül is azonban megesett a szíve Bhangasavanon, és felajánlotta neki, hogy egyik száz gyermekét hajlandó feltámasztani. Azt azonban, hogy melyik családja támadjon föl, Bhangasavanra bízta. Bhangasavan természetesen nem az általa nemzett, hanem az általa szült gyermekeket választotta, hiszen az anyai szeretet erősebb az apainál. Indra ettől annyira meghatódott, hogy megkérdezte Bhangasavant, vissza akar-e változni férfivá. A király/né azonban határozottan kijelentette, ő inkább megmarad asszonynak. S mikor Indra ennek oka felől érdeklődött, azt felelte: azért választja a női testet, mert a nők sokkal jobban élvezik a szexet, mint a férfiak.1
    A görög mítosznak több változata is létezik, nekem a tralleiszi Phlegón változata tetszik a legjobban. Eszerint Eumarisz fia, Teiresziász, Zeusz papjaként élte életét. Egy nap két szeretkező kígyóra bukkant a templom kertjében: botjával rájuk csapott, és megölte a nőstényt. Büntetésül nővé változott. Sokáig élt Héra papnőjeként, gyermeket is szült már, mikor egy nap ismét két szeretkező kígyóra bukkant, ezúttal a hímet ölte meg, és jutalmul – vagy megint csak büntetésül – visszaváltozott férfivá. Időközben Zeusz és Héra, szokásuk szerint, összevesztek, ezúttal azon, hogy kinek a gyönyöre nagyobb: Héra azt állította, hogy a férfiak, Zeusz pedig azt, hogy a nők élveznek nagyobbat. Miután sokáig veszekedtek, úgy döntöttek, az egyetlen autentikus személyt kérdezik meg az ügyben, a kétnemű Teiresziászt. Teiresziász nem habozott a válasszal: tapasztalatból tudja, hogy a nőké a nagyobb gyönyör, sőt, ha a gyönyört tíz részre osztanánk, kilenc a nőknek jutna belőle, és csak egy a férfiaknak. Héra persze, amiért Teiresziász nem neki adott igazat, azonnal megvakította őt. Neje ítéletét Zeusz ugyan nem tudta már visszavonni, ám kárpótlásul Teiresziásznak jóstehetséget adott, hogy legyen miből élnie, és hogy szerepet kaphasson különféle görög drámákban és eposzokban.2
    A két történet hasonlóságai (nemcsere, istensérelem, istenbosszú, nők előnyben részesítése stb.) magyarázhatók ugyan a hellének és a hinduk közös indoeurópai eredetével, ám számunkra nem ez a fontos, hanem az, hogy az itt feltett kérdés láthatóan már az ősidőkben is olyannyira izgatta embertársainkat, hogy mítoszt voltak képesek kanyarítani köré.
    A következőkben néhány érdekes, e kérdésre adott választ szeretnék ismertetni. Mielőtt azonban tárgyamra térnék, röviden be kell mutatnom azt a két nemzéselméletet, amelyek a válaszok hátterében állottak, s amelyek egészen a XIX. századig befolyásolták a gyönyörről alkotott orvosi nézeteket.
    Az egyik – időben kb. száz esztendővel fiatalabb – nemzéselmélet Arisztotelésztől származik. Arisztotelész a Peri zóión geneszeósz (De generatione animalium) című munkájában (727a 3–20) fejti ki legrészletesebben nemzéselméletét. Eszerint csupán a férfi választ ki magvat, a nő a nemzéshez csak az alapanyagot adja. A hölgyek esetében
    a menstruációs nedv felelne meg a férfi magvának, ám ez valójában nem mag. Ez a menstruációs nedv (a kataménia) nem egyéb perittómánál, vagyis salakanyagnál.
    A továbbiakban (727b 8–14) Arisztotelész azt is kijelenti, hogy a nő akkor is teherbe eshet, ha nem élvez, és akkor sem esik mindig teherbe, ha együtt élvez a férfival, hiszen neki nincsen magva, amely a foganáshoz szükséges. A nő által az orgazmuskor kiválasztott nedv (727b 34) nem mag jellegű (szpermatiké), hanem ahhoz a nedvhez hasonló, amelyet a kisfiúk bocsátanak ki, ha elélveznek (728a 12–14). Vagyis akik e nedvre hivatkoznak, mikor feltételezik a női magvat, tévednek.3
    Másutt Arisztotelész azt is hozzáteszi (723b 33–724a 3), hogy a gyönyört nem a magkiválasztás okozza, hanem a testet érő erős hatás (kinészmosz iszkhürosz). „Ám a foganásra akkor is sor kerülhet, ha a gyönyör, amelyet a nő közösüléskor tapasztal, nem következik be – elegendő, ha kellően felhevül az adott testrész, és a méh a test belsejében kellően leszáll.” (739a 30–34.) A nő tehát csupán avégett él át orgazmust nemzéskor, hogy a nedvkiválasztáskor a méhszája jobban kinyíljék, és a mag így könnyebben juthasson be a méhbe (739a 35–37). A női orgazmus azonban nem feltétele a nemzésnek.
    Arról viszont Arisztotelész nem nyilatkozik, hogy kinek a gyönyöre nagyobb, csupán annyit jegyez meg, hogy a nők nyáron, míg a férfiak télen élvezik inkább a szexet. (Problemata IV. 28., 880a 12–22.)
    A Hippokratész neve alatt fennmaradt Peri gonész (De genitura) címen ismert munkában azonban teljesen másféle nemzéselmélettel ismerkedhetünk meg.4 Hippokratész elmélete szerint ugyanis nemcsak a férfi, hanem a nő is kiválaszt „magot”, vagyis egyenlő arányban járulnak hozzá a nemzéshez. Jóllehet a hippokratikus elmélet, ami a női „mag” (petesejt) szükségességét illeti, ma is megállja a helyét, az ókori-középkori orvosok helytelen, ám szempontunkból fontos következtetést vontak le belőle. Nevezetesen azt, hogy mivel szerintük a magkiválasztás az orgazmussal egyenlő, a foganáshoz a nő orgazmusára is szükség van. Érdekes módon annak ellenére, hogy ennek a teóriának a józan ész mellett a mindennapi tapasztalat is ellentmondott, az elmélet az ókortól nagyjából a XVII. századig uralkodó maradt az orvosok között.5 Ez a teória azért lényeges számunkra, mert a nő gyönyörét – különösen a keresztény időkben, a legelső és legfontosabb isteni parancs, a „szaporodjatok és sokasodjatok” miatt – ugyanolyan fontosnak tartja, mint a férfiét, vagyis egyszerűen, macsótársadalom ide vagy oda, lehetőségként számol azzal, hogy a nő nagyobbat élvez, mint a férfi.
    Ez a hippokratikus elmélet egyébiránt sok hasznos dolgot eredményezett. Gyanúm szerint fontos szerepet játszhatott abban is, hogy az iszlám több szent szövegében is a hívők kötelességévé teszi asszonyaik kielégítését,6 vagy abban, hogy Liguori Szent Alfonz a fogantatás szent célja érdekében a cunnilinctust is engedélyezte.7
    Hippokratész feljebb idézett művében ráadásul a mi kérdésünkre is egyértelmű választ ad, hiszen azt írja: „Hésszon de pollü édetai hé güné tu androsz en té mixei, pleiona de khronon”, vagyis: „Közösüléskor sokkal gyöngébben élvez a nő, mint a férfi, de hosszabb ideig.”8 Ez az állítás megfelelt az ókori-középkori férfiuralmon alapuló társadalmak elvárásainak, il-
    letve a kereszténység hierarchikus világképének egyaránt. Hiszen a középkor legnagyobb természettudósa, Albertus Magnus kijelentette, hogy minél magasabb rendű egy lény, annál nagyobbat élvez: ergo az ember nagyobbat élvez, mint az állat, a férfi pedig, mint a nő.9
    Evvel még a nők is – úgy látszik – egyetértettek. Hildegardis von Bingen (1098–1179) apátnő létére ugyanis a következőképpen írt: „A nő gyönyöre a naphoz hasonlatos, mely lágyan, finoman és folyamatosan árasztja hevét a földre, hogy az gyümölcsöt hozzon… Ha pedig a nőben felébred a gyönyör, enyhébben ébred, mint a férfiban, hiszen a nőben nem lobog olyan hatalmas lánggal az effajta tűz, mint a férfiban.”10
    A keresztény szerzőkre természetesen mázsás súllyal nehezedett az egyházatyák és egyháztanítók ítélete is. Szent Ágoston például hosszasan érvelt amellett, hogy az ideális szex teljesen gyönyör nélküli, hiszen az édenkertben, minthogy mégiscsak édenkert volt, nyilván létezett ugyan nemi élet, de csak teljesen tudatos és örömtelen, hiszen csupán ekképpen lehetett bűntelen.11 Szent Jeromos még ennél is tovább ment: szerinte a nők egyáltalán nem képesek nemi gyönyörre. Éva szűz volt a paradicsomban, a nemi életet büntetésül kapta az almaevésért, márpedig a büntetésben nem találhat senki örömöt. Órigenész pedig kijelentette, hogy az a nő, aki nagyobb élvezetet talál a közösülésben, mint a férfi, alacsonyabb rendű még az állatnál is.12 Megint más középkori szövegek arra figyelmeztettek, hogy a nő túlságos gyönyöre egyenest veszélyezteti a nemzést.13
    Mindennek fényében tudjuk igazán értékelni a változást, amely a XIII. századtól – nyilván arab hatásra – a nők gyönyörének megítélésében mutatkozott.
    Pietro d’Abano (Petrus Aponensis vagy Petrus Abanus, 1257–1316) főművében,14 amelyben vitatott orvosi-orvosfilozófiai kérdésekre próbált kompromisszumokon alapuló válaszokat találni, a nemzéselméletek összevetése után megjegyzi: felmerül a kétely avval kapcsolatban, vajon a férfi vagy a nőcske (foemella) élvez-e nagyobbat.
    Arisztotelész és Avicenna alapján – írja Aponensis – sokan úgy tartják, hogy a nő élvez nagyobbat, mert ő kétszer élvez, hiszen nemcsak akkor, amikor befogadja, hanem akkor is, amikor kibocsátja a magvat, míg a férfi csak akkor élvez, mikor kibocsátja. Ráadásul a nőket a dörgölés is jobban felizgatja a közösülés során, mert a méhük és a hüvelyük mellett a csiklójukat is ingerli ez a dörgölő mozgás.15 Végül pedig a kétnemű Theiresziász is azt mondta, hogy a nők nagyobbat élveznek. Csakhogy, mutat rá Aponensis, a férfinak mégiscsak kiegyensúlyozottabb a nedvalkata, a tapintási érzéke is fejlettebb, mint a nőé, emellett melegebb a magva is, és hosszabbak és szűkebbek azok a járatai is, amelyeken át a mag elhagyja a testet. Ráadásul a férfi magva gyorsabban és hirtelenebbül is hagyja el a testet, mint a nőé, tehát a férfi gyönyöre (titillatiója) nagyobb kell legyen. Ezért hát igaz ugyan, hogy a férfit jobban megviseli a szex, mint a nőt, viszont a férfi legalább nagyobbat élvez.
    Aponensis következtetése meglehetősen hímpárti, ám méltányosan jár el a nőkkel is, nem beszélve arról, hogy már mérlegelni merészeli a kérdésünkre adandó választ, ami korábban botrányszámba ment volna. A kor nevesebb olasz orvosainál egyébként, például Gulielmus Salicetusnál vagy Jacobus da Forlinál szintén hasonló gondolatmenetek olvashatók.16 Ám a XVI. század talán legnagyobb tekintélyű orvosánál, a francia Jean Fernelnél (1497–1558) is majdnem szóról szóra ez áll.17 Az a nézet, hogy bár a nő kétszer élvez, míg a férfi csak egyszer, ám a férfi ennek ellenére nagyobb gyönyörben részesül, egyeduralkodó maradt a XVI. század végéig.
    Ezért különösen érdekes a kevéssé ismert padovai orvos, Francesco Plazzoni (1590 k.–1622) eszmefuttatása.18 Plazzoni, miután idézi a Teiresziász-mítoszt, felteszi a kérdést, vajon ki élvez nagyobbat, a férfi-e vagy a nő? Mindenekelőtt – írja – azt kell megvizsgálnunk, miért lehet nagyobb a férfi gyönyöre. Plazzoni szerint a férfi állítólagos nagyobb gyönyöre a következő forrásokból származik: a) a hímvesszője merevedéséből, b) a pénisznek, különösen a makknak a vulvával való összedörgölődéséből, c) a magkilövellésből, amely önmagában is nagy gyönyör, bár szomorúság, bágyadtság és bénultság (tristitia, languor et paralysis) szokta követni, d) abból a tényből, hogy minél több a kilövellő mag, annál nagyobb a gyönyör, márpedig a férfi több magvat lövell ki a gyönyör során, mint a nő, e) végül abból a tényből, hogy minél forróbb a mag, annál nagyobb a gyönyör, márpedig a férfi magva forróbb, mint a „hidegebb” természetű nőé.
    A nők látszólag a felsorolt dolgok egyikével sem büszkélkedhetnek – folytatja Plazzoni –, ám ennek ellenére egyáltalán nincsenek hátrányban, sőt. Egyrészt ugyanis a nőknél a péniszt a klitorisz majdnem tökéletesen helyettesíti, ráadásul esetükben nemcsak a klitorisz,19 hanem az egész hüvely és méh meg képes merevedni a gyönyörben. Emellett a férfi magvának és péniszének forrósága ugyanolyan gyönyört okozhat a nőnek, mint a férfiaknak, erre utal a nőknek a mag és a pénisz irányában való szüntelen nyomakodása is a közösülés során. Az említetteken kívül azonban a nőknek van még egyéb gyönyörforrásuk is. Egyik a méh, amely olyannyira vágyik a foganásra, hogy képes szinte a mag elé futni, és szinte megragadni a magot.20 A másik, hogy a nők nem éreznek orgazmus után szomorúságot és fáradtságot, mert nem vesztenek, hanem éppenséggel nyernek a közösüléskor. Harmadrészt a nők a dörgölődzésben háromszor nagyobb örömüket lelik, mint a férfiak, különösen, ha a klitorisz és annak két „szárnya”, a nymphák is részt vehetnek benne. Negyedszer a nők nemcsak a mag befogadásakor, hanem kibocsátásakor is élveznek, vagyis kétannyiszor, mint a férfiak. A nő nagyobb gyönyörének végül az is bizonyítéka, hogy semmilyen szörnyűség nem rettenti el őket a szextől, sem a terhesség, sem a gyerekszülés, sem a gyermeknevelés, sem pedig a házasság rettentő kilátása, annyira vágyakoznak a gyönyörre.
    Egy szó, mint száz, Plazzoni Teiresziász óta először merte kijelenteni, hogy a nők gyönyöre nagyobb a férfiakénál. A tudós padovai egyébként nem aratott osztatlan elismerést elméletével, hiszen az orvosok zöme a későbbiekben is a férfiúi elsőbbség híve maradt.21
    És hogy valójában mi az igazság e kérdésben? Plazzonit ugyan nem vakította meg büntetésből Héra, de meglehetősen fiatalon elhunyt. Magam tehát inkább nem nyilvánítanék semmiféle véleményt. Nőkkel nem jó viccelődni.

     

    Jegyzetek

    1. Mahabharata. Kolkata. Bimal Kumar Dhur Academic Publ., 2009. 745–746. (13. rész., Anurasana Parva 1. fejezet.)
    2. Phlegón Trallianus: Csodálatos történetek, II. 4. (In: Pataricza D.: Kísértethistóriák és egyéb csodák. Phlegón csodálatos történetei. Gondolat, 2011. 48.) A történet variációit többen is elbeszélték, Apollodórosztól Ovidiuson (Metam. 3. 323–331.) át Werner Rolfinckig és Kerényi Károlyig.
    3. Arisztotelész elméletének pszichológiai okát is megadja Angus McLaren A History of Contraception című munkájában, ahol azt írja (Oxford, Oxford Un. Press, 1990. 20.), hogy Arisztotelész saját impotenciáját ideologizálta meg ekképpen, mert nem tudta kielégíteni a feleségét.
    4. Hippokratész: Peri gonész (De genitura), VI. 13–15. Kühn Hipp. XXI. 375–376. Lásd még: Lucretius: De rerum nat, IV. 1229., 1247., 1257–58.; Adelmann, H. B.: Marcello Malpighi and the Evolution of Embryology. Ithaca, New York, Cornell Un. Press, 1966. II: 729–781.; Jacquart, D.–Thomasset, C.: Sexuality and Medicine in the Middle Ages. Cambridge, Polity Press, 1988. 78–86.; Laqueur, Th.: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Új Mandátum, 2002. 62–70.
    5. Zacchias, P.: A házastársi kötelességről. Európa, 2001. 25., 60–63.
    6. Al-Gazali a prófétákat idézi, aki figyelmezteti a hívőket, hogy simogatni kell a partnert, és orgazmust kell előidézni nála. Egyes iszlám tudósok egyenest azért tiltották a coitus interruptust, mert akadályozta a nőt az orgazmusban. Weisser, U.: Zeugung, Vererbung und pränatale Entwicklung in der Medizin des arabisch-islamischen Mittelalters. Erlangen, Lüling, 1983. 153.
    7. Theologia moralis. Lib. 6. Tract. 6. (De matrimonio.) 674–676.
    8. Jellemző módon a középkorban és kora újkorban sokáig ezt a szöveget úgy fordították, hogy „Sokkal gyöngébben élvez a nő, mint a férfi, és a férfi hosszabb ideig is élvez.” A híres reneszánsz orvos, Hieronymus Mercurialis mutatott rá először, hogy a mondat második felében nem a férfiról van szó.
    9. Albertus Magnus: Az állatokról. Balassi, 1996. 71.
    10. Középkori szexbreviárium. Vál., ford. Magyar L. A. T-Twins, 1994. 106–107.
    11. Augustinus: De civitate Dei, XIV. 23–26. (Szent Ágoston: Isten városáról. Kairosz, 2006. III. 252–261.)
    12. „Pecora enim et ipsa sciunt, cum conceperint, ultra non indulgere maribus.” Origenes: Patrologia Graeca. Ed. J. P. Migne. Paris, 1886. XII: 192B.
    13. „Secreta mulierum” mit Glosse in der deutschen Bearbeitung von Johann Hartlieb. (Hrsg. Bosselman-Cyran, K.) 53., 57–58. Pattensen/Han, Horst Wellm Verl., 1985. 216.
    14. Abanus, P.: Conciliator controversiarum, qui inter philosophos et medicos versantur. Venetiis, Juntae, 1565. 53B–54A. (Differentia, 25.)
    15. Ui.: „Dico etiam voluptuari eas ex confricatione non modicum, et proprie in orificii matricis parte sita in opposito pectinis directe. Ipsa enim balano correspondet virgae, ubi viget delectatio grandis, ita ut multum coeuntes solum voluptuentur in illo.” (Differentia, 25.) 53B.
    16. Lemay, H. R.: Sexuality in Twelfth Through Fifteenth Century Scientific Writings. In: Bullough, V. I. – Brundage, J.: Sexual Practices and the Medieval Church. Buffalo, Prometheus Books, 1982. 204.
    17. Fernelius, J.: Universa medicina. Genevae, De Tournes, 1680. 119. (Physiologia. Lib. VII. Cap. 8.)
    18. Plazzonus, F.: De partibus generationi inservientibus libri duo. Lugduni Batavorum. Lopez de Haro, 1664. Lib. 2. cap. 13. pag. 149–160.
    19. Plazzoni már clitorisnak nevezi e testrészt, egyébként pedig „oestrum veneris”-nek, „luxuriae aculeus”-nak, „amoris dulcedo”-nak és (egy rejtélyes „köznyelvi” szóval) „ilbesevegio”-nak titulálja.
    20. A kora újkorig élő elképzelések szerint a méh önálló és önálló mozgásra képes ormányos lény, „állat az állatban”.
    21. Pl. Sinibaldus, J. B. (1594–1658): Geneanthropeiae. Romae, Caballus, 1642. 1010–1013. col.; Schurig, M.: Spermatologia. Frankfurt am Main, Beck, 1720. 242–243.

     

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!