Turbuly Lilla

KÖZÖTTE

„Hogy bírod azt a mocskot?
A kutyaszart az utcán,
a mozgólépcsőn a zombiarcokat?
Menekülök vissza,
ha egy napra mégis…
Csak mert a munka
vagy a gyerek miatt…
Megrémít, hogy ott fog élni:
az utcára kicsapó, savanyú
kapualjszagba hogy mehet haza?
Autóval horror, és mindig
rossz sávba állok.
Vonattal meg csak nézem,
hogy szeméthegyen, sátrakban
élnek emberek, a szétrohadt
hóban, sínek mellett,
örökös kattogásban.”

„Hogy bírod, mondd?
Voltunk lent mi is egyszer,
két éve, nyáron.
Gyönyörű vidék, nem mondom,
szinte Toscana,
de egy telet nem húznék ki ott.
Még térerő sincs,
csak szaggatott búgás,
folyton megszakadó kapcsolat.
Ami kinyit még reggelente,
ötkor az is bezár.
A leeresztett redőnyök mögött
öregek. Várják,
hogy ne történjen semmi.
Igazítanak a kályhán:
kapjon levegőt,
ha maradt még egy kis parázs.”