Petrik Iván

VESZÉLYES VIZEKEN IS JÁR HAJÓ

mint két egymást logikailag kizáró gondolat
szerves találkozását rögzítették a csontüreg
varrataihoz a hajó minden egyes végpontját
a hajót úgy értem mint a testem vázát
a csontüreget pedig mint a lelkem helyét
vagy inkább a hajót úgy mint a biztos de
kései halált a csontüreget mint a bizonytalan
de közeli életet vagy mégis inkább a hajót mint
süllyedést a tengeren a csontüreget mint lebegést
a víz nyugtalan felszínén viszont ha úgy
könnyebb akkor a főárboc derékszárát nézd a napoknak

amelyeken nem én jöttem a világra a farvitorla tatágát
különböztesd meg a gyolcstól amellyel újszülöttként
még betekertek mielőtt a jó levegő úgy igazán gondolkodóba
ejtett a hátsó kötéldobot fesd képzeletedben
de kizárólag ott természetes színűre mint a bőrömet
amikor már nem foszlott le minden
érintésre az előárboc csúcsát ne keresd mert
a bizonyossághoz jutsz hogy nem ott vagyok
ahol kellene a lánckamra pedig valójában egy elzáródott ér
amelyben rossz sejtéseimet rejtegetem s a szél
alatti korlátot máshoz nem hasonlíthatom

mint a sietséghez amivel ezt írom nem a hajóról hanem
a hajóútról még inkább a hajó különös útjáról valahol
az én felségvizeimen de az ellenkezője is mindig igaz „mint két
egymást” soha meg nem ismerő ember abban
a pillanatban amikor ugyanazt kérdezik maguktól
miért nem látjuk az óceánt az ablakunkból
a tenger mind körülöttünk s itt legbelül a végtelen
vizet „logikailag kizáró” száraz homoktemető
felfal egészen s ez a „gondolat” nem hagyja nyugodni őket aznap este
és talán belehalnak majd egyszer
még akkor is ha tudják ez nem térítheti el semminek
a „szerves találkozását” a hajózási szakkönyvek is
mind megírták a dardanellák és gibraltár és skagerrak
nem tűri az olcsó gesztusokat mondjuk a búcsúzást
ha elhagytad fordulj rögtön valamerre mondjuk legyen
épp’ az ellenkezője mint amit elterveztél
aztán megint az ellenkezője és megint
és megint és megint és megint
és megint

és megint