Takács Zsuzsa

HÁROM VERS

Petri mesternek

Vágy egy antik kehelyre

Megfelelő képességek birtokában sem
lázadozni, teljesíteni a császári parancsot.
A búcsúzás mikéntjébe lopni emlékemet,
a véren vett tapasztalat tanulságát, az éles-
látás képességét, mielőtt szemem fénye
megtörik és szemgolyóm fönnakad.
Hol kezdődik az alkudozás, a beleegyezés
visszavonása, a vesztésre álló kapkodása,
az utolsó alkalomnak élés, a lakomára vagy
szeretkezésre lopott óra, mikor? Megtehetném
én is – császárunk ránk bízta a döntést.
Szókratész azonban tilt minden gyáva tettet.
Ha körötökben időzöm még kicsit, csak hogy
elmondjam: Aszklépiosznak tartozom egy
kakassal. Ám ígéritek, hogy megadjátok,
mi tartana hát itt? Szólít az elrendelés, ahogy
a tragikus költő mondja, s ideje, hogy fürdő
után nézzek. Azután rögvest kiiszom a kelyhet.
A szememből lepergő homok beszitálja Athén
határait. Sohasem hittem a határokban –
nem érzek mégsem diadalt. Lábaim el-
nehezülnek, lefekszem hanyatt, mert így
tanácsolta az ember, aki a mérget hozta.
Körvonalait veszti a világ és kihűl.

Ne tudja szokásaimat

Ne tudja szokásaimat, ne keressen!
Hadd szeressem én reménytelenül.
Ne ítéljen különösnek, ne zokogjon
vállamon, sirassa önmagát, találja
kiismerhetetlen vadnak. Ha botfülű,
akkor is, szerezzen saját zenét!
– Tudásszomj, hűvös szembenézés.

Meglepő lesz

Meglepő lesz átlépni a múltba, amíg
a többiek élnek. Szín új és kiváltságos
egyszerre. Bár igyekezetünk őszintesége
megkérdőjeleződik, ha sokat beszélünk
róla, s pátosza, mint a túlcukrozott
kórházi teák, fogyaszthatatlanná válik.
Szerencsésebbek a halottak.
Tizenkét éve szerencséd van.