Vécsei Rita Andrea

KUNDRYKÉNT ELŐTTETEK

„de aki széjjel szédül,
szénné feketül végül”
(Eschenbach: Parzival)

tűnj el úgy, hogy ne lássalak,
végképp tűnj el, ne abnormálisan,
meghagyva magadból mindent,
íz, szag, hang – vigyed,
én meg sétálni kezdek, házakból ki-be,
járkálok házakban, ajtón megyek be, ablakon,
főként hátul, rejtett kis hátsó bejáraton,
ezért szeretnek,
mert észre se vesznek, járkálok bent,
nem válaszolok, halkan mondok pár szépet,
jó vagy, kedves, szeretni lehet,
nem vagy szar alak,
viszek ételt, egy rúd szalámi, kenyér,
mustárt, ha kérnek, egyszer viszek egy zenélődobozt,
és azt a szőke férfit, szőke, rövid szakálla között
megcsókolom,
aztán mégis veled álmodom hosszan,
sebek szagát érzem, másokét,
miközben kitéped magad belőlem, megint a szőke,
a lábát megmosom, de nem fog megváltani.