Lesi Zoltán

PÓKOK KERESIK

Még a diók se ülnek külön
csak mi a csúnyák szótlanul,
mint akik a hallgatást örökölték.
Tanár bácsi körül a háló, a kisvérkör
nagyra nőtt a táblán. Egy puha,
napsütötte alma járt kézről
kézre, amikor bekiabáltál,
hogy vigyázz, csutka. Nem volt
síróskemény, nem ragasztott púpot
a hátamra, mégis új nevet kaptam,
mint a templomban. Csak
nem beszéltünk, de mint az A betű
két szárát, üdülői műanyag fotelt
valami összehúzott. Együtt néztük
a gondnok néni kedvenc galambját,
csőrében pumpa és egyre kövérebb
lufi, amíg fölrepül. Hiába csináltál
trombitálótölcsért kezedből, fülembe
súgtad, a pókok keresik a szívet. Nem
értettem vagy akkor még nem
érdekelt a biológia. Erre kemény
lettél, mint valami szépre fújt üveg,
amit hiába emelek a számhoz,
nem hallgat rám.