Handi Péter

CIGARETTASZÜNET

Alád
föléd
dúcolva a világ.

Állványok ágaskodnak
hosszában-keresztben,
három emelet magasában
közöttük téblábolsz, teszel-veszel,
valamit építesz,
a tervrajz azonban
a láthatatlan iroda falán lóg
egy félkész emeleten,
a huzalok galaktikája
elállja utad,
cementfröccs mordul
könyökcsövekben, szemed előtt
keskeny fémrudak kuszasága,
lent az utcamély egy lyukon felköszön,
kézügybe eső rúdba fogódzkodol,
kalapácsütések visszhangjai
harangoznak.

Az itt a bökkenő, hogy
innen belülről nézve
a struktúra áttekinthetetlen.
Nem tudod, miért van kezedben a szerszám,
s ki adta át.
Véd a szakszervezet; sisakot rak a fejedre,
foszforeszkáló mellénybe bújtat,
korlátért és cigarettaszünetért harcol
számodra, az emberlét jelmezeit intonálja,
s ha a deszkáról félrelépsz,
temetésedhez is hozzájárul az alapból.
De jól élsz, megélsz – ez tagadhatatlan.
Végeredményben
mi más érdekelhet?
Meszes létrákról álmodsz éjszaka,
meg eresztékeken át derengő homályról,
s nagy néha a borzongtató rémálom: hogy
valami felépült és bevégeztetett.