Gergely Borbála

VERSEK CÍM NÉLKÜL

A kisfiú, aki egyedül sétál haza
ünneplőben a tanévzáró után,
csokor virággal a kezében,
és nem mer balra nézni,
a fagyizó felé.
A döglött molylepkék az
ablakpárkányban, gondosan
odasimított csipkés terítőn,
hajápoló szerek mögött,
cigány kisgyerekek a
buszmegállóban, az utolsó
járat után, vagy az a lány, aki
a múltkor Szófiába utazott,
azt mondta, egy benzinkúton
veszik majd fel hajnalban,
és azóta is arra vár, hogy menjen
érte valaki.
Békák, amiket a befőttesüvegben
felejtettek, mint a kutyát láncon,
költözéskor.

A földszintről felhallatszó
üvöltés. Ezért a kisfiúért
már nem jön anyuka.
Beteg, vagy dolgoznia kell,
az új munkahelyén.

Majd a két ünnep között.

*

Az aluljáróban cseppekben
mérik a csendet,
az égtájak eltűnnek,
beleremegnek a csempék
egy-egy léptünkbe.
A férfiról beszélek neked,
aki talán itt kiabálta éjszakánként,
hogy kielégít bárkit bármennyiért.
Egy dokumentumfilmben mesélte,
nem tudom, miről szólt.
Hátha elfelejtjük, hogy épp
itt vagyunk, csak a következő kijáratig.

Nincs még mire gondolnunk
ilyenkor a jelen helyett,
egy kedves emlék kellene,
de ma érkeztünk, az otthon
pedig tabu. Magunkban is.

Mintha elszökött testvérek lennénk.
Csak meg ne tudják mások, hogy
itt voltunk, tocsogtunk a kutyanyálban,
aminek a bűzét még a taxiban is érzem.
Esik.
De most már rádió szól, a percet
forintban mérik, sofőr beszélget.

Hallom, hogy válaszolok.

*

A múzeum előtt láttalak legutóbb,
pár másodpercet voltál velem.

Utána órákig ott álltam
és bámultam a pocsolyát,
ahol az előbb szétverte az arcodat
az eső.
Most már a köztéri lámpa
fényét töri.
Én az utolsó vonattal
hazamegyek innen,
itt hagylak a szétütött arcoddal
és a bizonyítékokat a sínek közé dobom.

Hazafelé a boltban hypót veszek
és megiszom.
Nálam nem találtok semmit.