Németh Bálint

KONDENZCSÍK

„Aztán hogy miért fekete a légypiszok a falon,
és miért fehér a fekete táblán.”
(Tatay Sándor: Puskák és galambok)

A hamutartó évek óta látta el feladatát a repülőtér bejárata mellett,
rajta oltották el sietősen cigarettavégeiket az induló utasok. Nem hiszem,
hogy sokan méltatták volna figyelemre, holott képzeld csak el,
hány náció fiainak és leányainak állt már szolgálatában, hányféle
cigarettamárkát nyelt le csöndben ez a fémtest, micsoda kulturális
olvasztótégelyt működtetett, míg a takarítók ki nem ürítették néha,
a diszkrét fémgyomor. Egy reményektől feszülő januári napon aztán
életbe lépett a törvény, ami az országban üzemelő kocsmák, kávézók,
gyárak, irodák, kaszinók, kórházak, vasút- és autóbuszállomások
zárt helyiségei mellett – nagyon helyesen! – a bejáratok ötméteres
környezetében is megtiltotta a dohányzást, és a hamutartó eltűnt
a bejárat mellől. A fémhengert egy hozzá megszólalásig hasonlító
fémhenger váltotta. A húsba vágó különbség akkor vált nyilvánvalóvá,
mikor az ember a gyakran hevenyészett rítust befejezvén meg akart
szabadulni a cigarettavégtől, az új fémhengerről ugyanis hiányzott
a csikkek szakszerű eloltására szolgáló lyukacsos-rácsos felület.
A történteknek, mint rendesen, most is következményei voltak.
A megzavarodott dohányosok vérmérséklettől függően vagy
az új fémhenger kissé ívelt tetején igyekeztek elnyomni a csikket
(olyasféle, bár fekete nyomot hagyva így, mint a kondenzcsík
az égen), vagy egyszerűen a földre hajították. A kialakult áldatlan
állapotot sem a tiltó matricák kihelyezése, sem a dohányzásra
kijelölt hely későbbi meghatározása nem szüntette meg. (A kijelölt
terület egyébként nagyjából két méter széles sáv a járdán, ahol
az induló utasok java része kénytelen-kelletlen, befogott orral
elhalad.) Mi, földhözragadtak, akik cigarettánkat csakis a kijelölt
helyen szívjuk, vetünk néha egy-egy értő pillantást a bejárat melletti
csikkek szép halmára, a multikulturalizmusnak erre a tündéri
logikával megvalósított példájára, amit csak átmenetileg számolnak fel
néha a takarítók, miközben seprűjük nyomán messze száll a por.
Máskülönben mintha egy kifordult gyomor tartalmát látnánk ott
mi, akik előbb-utóbb mindig, mindent megemésztünk, ha muszáj.