H. Molnár Ákos

LASSÚ PARÁZSLÁS

Hajnal lett, majd délelőtt. Egy félig elszívott
cigaretta lóg a szádban, mint levegőben
a fölöslegessé vált mondatok. Lassú
parázslás, leszegett fej, a szív másnapos.

Szóba került minden tegnap éjszaka.
Nagy beszélgetés volt szelíd lámpafényben.
Majdnem tisztáztad életed. Legalább mások
előtt. Így megbocsátható. Nagy beszélgetés
volt, zaját lefojtja a Nap.

Most harang kondul, mintha ideje lenne.
Mondjuk a számvetésnek. Valami apróba
rúgsz, elgurul, talán egy ötvenes. Miséről
szállingóznak így ki elhagyottan-megtaláltan
öregemberek.

Az egyikük lehajol, felveszi az érmét.
Kihúzza magát, bár fáj neki, de kihúzza
magát, mint aki megtalálta. Nem számít,
hogy Istent vagy egy ötvenest. Ő már
megtalálta, te még keresed.

Szóval délelőtt lett. Füstös és sörszagú.
Megpróbálsz kisétálni a tegnap éjszakából.
Mintha ki tudnál sétálni a tegnap éjszakából.
De sörszagod leleplez. Benne ott van minden:
a hamu, a fej és a szív. Ahogy délelőtt lett.
Az egész folyamat.