Gál Ferenc

HÁZ KÖRÜLI MUNKÁK

VII

Jól látja, ez sík vidéki izomzat.
Olyan emberé, aki nyári
délutánon felsétál a sziget
csúcsáig, a lombok árnyékában
iszik valamit, azután a vízbe gázol.
A fősodort elérve a hullámokba dől,
és hazáig nézelődik. A homokpad
horpadásában leszárad, a házba
visszatérve ma is a mézből vett
először, és témák szerint
csoportosítja a cédulákat.
Összeolvassa, hogy a kihalt
utcákon hírvivők suhannak,
az árnyék pirkadatig nem tágít
a gazdatesttől, és a hallgatás
falait kerülve milyen alakokba
botlunk. Arról valamit,
hogy a nők és tintapatronok
folyása nem szegheti kedvét,
és tolla máris kaparász
az írópulton. Fegyvertelenül
jöttem közéjük, rám se néztek,
és a beszüremlő fényben, írja,
mintha aszpikban feküdnék.
Amiről tudható, hogy hosszú
órákon át készül dekoratív
céllal, jó esetben zselatin
hozzáadása nélkül.

XI

Összeszámoltam vagy harmincféle
virágot a kertben, anélkül hogy ültettem,
vagy ápolgattam volna egyet.
Visszavonulva a nyilvános ügyektől
létrehozhatok egy gyűjteményt,
személyes szempontokat érvényesítve.
A gondosan megválasztott kövek,
az itatós alól celofán mögé simítva
meghatározom, és mindjárt
felcímkézem őket. A rovarokkal
és a pókfélékkel folytatom,
mielőtt a lendületből kiesnék.
Kisebb átalakítással a tálaló
megfelel a gerincesek tárlójának,
kivéve a mókust. Az maradhat
az íróasztal sarkán, mancsában
a bontatlan dióval. A jól eltalált póz,
a megtört lendületből kitekintő
szempár a bojtos kis fülekkel
előhoz valami olyat is belőlem,
amire szavakat nehezen találok.
Amit, engedve a belső késztetésnek,
és a szoba fényviszonyaihoz illőn,
dünnyögéssel fejezek ki napi
egy-két alkalommal, testbeszéddel
rásegítve olykor.