HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Tandori Dezső: KURTÁG GYÖRGYNEK; Munkák kísérőszövegekkel

    Tandori Dezső

    KURTÁG GYÖRGYNEK

    2012. V. 25.
    Drága Gyuri,
    ez csak levélformában „megy”, nem válasz, inkább művecske… stílszerűen a Bartókon épp Te és Frescobaldi, Bartók és Frescobaldi-műsort hallgattam (pünkösd előtti péntek dél), s hogy Te miként éltetted az elődmester két előadóra írt művét mai Mesterként, árnyalatos átmenetek etc. – én nem tudok ilyet, de most foglalkoztam egy versválogatásomhoz az apollinaire-i Mirabeau híd magam által készített Korniss Dezső-s, Monet-s meg még két plusz feldolgozásával (kis rajzomat Neked mellékelem itt, a Holmiba technikailag nem megy!), azon időkön készítettem, 1976–78, akkor már ment a rajzolga­tás. Az Úgy nincs, ahogy van c. 1900-as évek vége, 2010-ig „terjedő” kötetemben ne­kem Schwitters a fontos a fejrajzok közül, bár a többieket is szeretem. Könyvet küldeni máskülönben keserves, ám épp ezért örülök csodálatos közléseidnek: hogy Rilke–Pilinszky-rajzaimat kedvelted, értékelted mint a Pilinszky jobb megértéséhez használható adalékot Nálad. Ó, Isten! Elhalmozol, igen, el azzal is, ahogy Rilke Második Elégiájának magyarítását értékelted (tollam, ill. írógépem és rajongásom művét), s a fő dicséret a hűség, a rendes szakemberi hozzáállás (brr!) dicsérete, munkámé tehát. Sajnos, mint műfordító sokat szenvedtem az igazi értékelések sokszori elmaradása miatt, ám ez a dolgok 80%-ában nem vált rontássá (lelkileg). Ily pályám mintegy befejezése Virginia Woolf hét regényének fordítása, ill. róla egy kis (rajzos) könyv volt, és a sors kegye, hogy Paddington Medve Úriemberünket én fordíthattam magyarra jó pár kötetben, a sorozat leáll, sajnos. Sajnos, roló, írtam, és félreütöttem, sajtos roló lett volna. (Félreütés, élreütés.) (Élvreütés, félve ütés.)
    A sors áldása lettél nekem Te is, nem mintha nem éreztem volna jótét ihletésedet akár a Pontversek szellemét illetően is, Csokonai és a krónikás énekek mellett. Meg az el­szántság vitt, minden kötetcél nélkül írtam, írtam, napra nap, kézzel, naná, lett egy ka­zalnyi pontvers, látni fogod őket. És másféle versek voltak, illeszthetőek, még, és a fej­rajzok. Bán Zoltán András fantasztikumot írt a kötetről, vélem, csakígy Pór Péter. Az meg, hogy zenét tettél az én (eredetileg a Müde bin ich, geh zu Ruh, ha jól és joggal idé­zem, első két sorából indult) kis költeményemhez: nekem az értékeléseid mellett min­den ügyek teteje. Egy billentyűs hangszeremen lepötyögtem zenéd részeit, bocsáss meg érte. A zongorásdi elmerül a papírhalmok alatt itt, sok köbméterben.
    KÖSZÖNÖK MINDENT.
    Kézzel írtam most csaknem fél éven át, mert volt egy műtétem, kibillentett (nem rák! Ezt se hittem, hogy nekem egy „két-lovas-futamban” ez lesz a kérdés, nem hogy Valdorado Pasenga avagy My Farce orra lesz elöl; egyelőre ily altesti rák nem akar engem elölni). Kiragadtak 15-éve-nix-orvos világomból, abból a hazug öncsalásból (rossz fogalomismétlés), hogy. Pedig dehogy. Roncstelep vagyok, mondtam mindig, persze, s ez igaz. Járásom már nincs. 4 helyen ízületi izék. Sérvet kell védenem. Ne hurcoljanak el! S fogam tört szét, esett ki, veszett. Bármikor a legrútabbul lobbanhatnak be. Fogadások vannak kötve rá, kibírom-e orvostalan ezt „végig”. Fejem állandóan fáj (!). Bárcsak meteo lenne. De ha lehajlok, minden a koponyatetőbe „megy”. L. a cipőt fűző Karinthy? Sok fájdalomcsillapítóval rontom gyomrom. A gépeléshez nehezen térek vissza. (Régi vasgépek.) Ha én belekezdek, irtózatos dolgokat írok.
    Holott, bár állandóan dolgozom fejben, és sok téma érdekel, Szép Ernő megvolt, esszéim és „színes cikkeim”, érdemben, meg (ha érdeklődsz, Szép Ernőm fő helye nálam a pár éve… felejtem a szavakat, a német névelőket is már… Pro Die kiadónál megjelent kötet, ők adták ki az Ördöglakatot is, de aztán a Scolarral találtunk egymásra), Csodakedd, rémszerda a Tiszatáj-könyv címe, Tóth Ákos halhatatlan érdeme az összeállítás (szintén szegedi ember!), és büszkeségem, hogy a Rotary bizottság a 7 közé vette. Nem én nyertem, nem kellett elmenni. Én már nem járok 1-2 piacon és könyvesbolton kívül sehová. Külsőt, ism., nem tartok, fogalmaztam meg 10 éve, élőben beszélgetni nem az én műfajom, telefon, lassan már a levelezés is nyista. Több csend és problémátlanság kéne így is. Mondom, áldás volt minden (megtörtént) elismerés, megvolt így az élet, ennyiben. A nagy elismerések közt van, ismétlem, a Te pár mondatod is, eleve: szemléleted, ahogy volt szíved nekem pár dolgot bemérni. Csak önmagam ismételgethetem.
    Sokat dolgozom Schwittersen, 125 éve született. Ily dolgaimat eleve németül csinálom (kevés névelővel), most is izgulok egy Bécsbe küldött akármin. Majd írok róla. Utazni én már oda se. Mára legyen elég ennyi gyötrés Neked (bár öröm nekem, és a sérv is bírja tán). S mekkora öröm, ismétlem.
    Ha Schwitti, akkor Witti is, és innen léptem tovább, itt, Neked. Wittgenstein és Morgenstern. Lerajzoltam a Hal éji énekét. Utaltam mellette az „Amiről nem lehet…”-re. De pl. J. A.-tól variáltam ki ezt: hogy „nem muszáj, ha nem muszáj”. Örülök ezeknek az alig elmoccanó gondolatiságoknak. Pontverseim közt a végső ciklust nézd, kérlek, úgy, hogy pl. a KÉT TÖRT fél alcímnél hátha kezd mondani számodra külön valamit, szégyen ilyenről beszélnem. De hátha. Szervesen élődöm. Tegnap kaptam egy kis (szépséges, csupa kék árnyalat) kemény fedelű naptárfüzetet, jegyzetspirálost. És Ronsard Heléna-verse van a tetején. Meg a Mirabeau híd, ha jól nézem. Ismered talán Szpérónak, párizsi c. versemet. „Ha majd halott lesz ön, és én úton Auteuil-be…” Szpéró, a londoni mindenszentek hősnője, ah.
    Felbővülten, lebűvölten, közbebődülten voltam az élménytől. Halmány, falmány.  („A fal­nak”… Pilinszky szintén.) De „az én Zenónom”, így írom, vagyis hogy semmit sem lehet teljesre megalkotni, ha isteni eredetből v. durva valóként nincs, s szellem és igyeke­zet sosem ér célba (?). Csináltam erre:

    „Se a faltól, se a falig,
    ahol a cél s az út lakik”.

    Más helyeken (2-3 ilyen van) már megjelenőben pár hosszabb, darabosan meanderes munkám, s mindenütt ott ez, legfőbb leleményem, rájövésem: „Az egzisztencialitás = a tematizálatlan.” Tehát nem az egzisztencia, nem az egzisztencializmus, nem a létezés. Az egzisztencialitás az – esszencia. És nem lehet, jaj, nem ám, nem lehet tematizált.
    Rettentő nehéz kérdéseket hoz ez. Mi mennyire lehet konkrét? Stb. Kell-e, lehet-e mindig egzisztencialitás(unk)? Mire jó ez a tétel? S nem mondja-e el korábbi (itt zárom levelem) játékom (halálkomoly), ez:
    Pl.
    „Nem az, hogy jó.
    Nem az, hogy rossz.
    EGYÁLTALÁN.”

    S nem az, hogy „egyáltalán jó…” stb. Hanem hogy egyáltalán van-e a… micsoda?

    „Nem az, hogy írom ezt.
    Nem az, hogy nem írom.
    EGYÁLTALÁN.”

    Van egy kis versem, az Általad figyelembe vett négysoros párja; senkire se konkrétan értem, régi mű:
    „Ki kéne békülni,
    mint az ég, kékülni,
    ki kéne, ki kéne,
    ki tudja, mi kéne.”
    Itt, pl.
    „Nem az, hogy ki-kéne-békülni,
    nem az, hogy mint-az-ég-kékülni”.
    EGYÁLTALÁN!!!”

    És Szép Ernő nevében is hála az egészért. A sorsnak, na jó.
    Baráti szeretettel, végfokú tisztelettel ölel
    Dezső

     

    MUNKÁK KÍSÉRŐSZÖVEGEKKEL

    1. (Kurtágnak, Weöresből indulva)

    Megfelelő hangszeren
    lejátszottam: IGEN. NEM.
    Megfelelő hangszeren
    lejátszottam: NEMIGEN.

    Megj. az 1.-hez

    Itt akadt olyan vélemény, hogy az első két sor: és kész. Alapvetően (önmagam által is jól tűrt) munkám lenne ez, idáig, akár a megzenésített darab, vagy a ki-kéne… Túlbeszélem a második 2 sorral (elágazás)?
    Hajlok rá, nem, mert a NEMIGEN még az „igen-nem” lehetőségnek is cáfolata. Bármi végső az IGEN. NEM. A NEMIGEN még rosszabb helyzetet mutat, s ez, általános állapotaimhoz véve: nekem igen hűségesen kedves. Minden további (így érzem jelenleg): az lenne a gyengítés, a túlbeszélés.

    1./b Nem önmagában megálló munka:

    Műhely – nem természetes hely (?)

    L. habtejszín-nonpluszultrahabtejszín-ferencjózsefhabt. v. Evelyn Waugh, Jámbor pálya: „iskola”, az a leg­rosszabb szint, mert valahogy úgy indul, hogy őfelségeiskola, grófságiskola, nemesiskola etc. (pon­tatlanul idézek); és a „műhely” művészetileg, így a legsilányabb fok; megj. soha nem is mondtam, „műhelyem” etc.
    Mégis feljegyeztem:
    A „művek” a műhelyből kerülnek ki, a „többek”: ki tudja, honnan.

    2. (Duchamp–Kurtág)
    A költészeti eszközök

    Ki-ki tetszése szerint.
    Sőt.
    Megj. elágazás:
    Ki-kinek tetszése szerint? (l. fél-tenyér-ha-csattan)

    Nem igazi mű, de megőrzésre érdemes:

    Az islet  (sic, nem ischler!)

    Is lett,
    is lett,
    egyik is,
    másik is.
    Josszabb is lett,
    robb is lett.

    (Másutt ez még a „vágy-vágy” kör részeként. Valamint: in. mem. W. S.:

    Meglehet? Meg, vagy sem.  (Nem zárul.)

    Schwitters-etalon  (Schwitters nagy avantgárd betű- és szóíró)

    Riesensalon
    Reisenslalim
    Rhynoslalom
    Reolseson (gyógyszer)
    Beoltalom (…olthalom)
    Reolithyon stb.

    Megközelíthetőbb nyelvünkön:

    Reolítom,
    leordítom,
    nincs oltalom,
    oltérom
    Voltéron.
    Stb.

    Amikor összeállítunk valamit, ahogy én újabban (v. régebben), csak a mindennapi közl(eked)és szabályai érvényesek: szervesség! Valós gyógyszernév reklámtiltások miatt kihagyandó. Majdnem mindenben ez az írói szabadság? Vagy csak így viccelünk:

    Héloïse kiált:
    „Abélard!
    A Béla árt!”
    Vagy más Karinthyk.

    „b./” kategóriájú most ám azért nálam ez:

    Nem levél.
    Menlevél.
    Nem levék?
    Menlevék!  (Kosztolányi)

                                  Karinthy:        Holtomiglan. De mi a lan?
    Holtodig. Lan? De mi a lan?
    Mi lan-len? Ne lantolj!

    Ilyen délócska viccem volt a
    Tandori és a magyar nyelv(tan)
    Tanultuk: gat-get-dos-des-dös
    Nem kommentálom:
    -gat
    -get
    Tandori           -dos
    -des
    -dös
    Értsd: Tandori Dezső (kb.)

    Filozofálás itt:         Holtodig elmondod életed minden eseményét.
    Holtomig elmondom minden szavam.
    Melyiknek a vége hol van?
    L. Cantor metamatek, véget érünk itt?

    Munka (mű) és ficam közt, kényes

    Kb. Hamlet, Aranynál (is)

                                            …következés…
    Közöttkezés! (Sakkjátszmásan elemezve)
    Plusz: anno-kötetemben:
    kb.                              Áthullok eszméletemen.
    Állandóan következem.

     

    No, és…
    Ez is csak játékféle: ha már Virginia Woolfról írtam a levélben; s azt sokszor elmondtam, hogyan láttam a British Museum környékén egy Bloomsbury-körének is hihető műtermet, kiállítóhelyiséget késő alkonyon. A fatáblák zöldjei. A fogas. Rajta ballonkabát, odaakasztva. „Egy test hiányzik csak…” És súlyos kavicsok. Épp Hérakleitosznak van víziszonya. Hol az Ouse? Ma ezt írtam: A hét fordítás, Virginia.

    Felvonások közt: Az évek.
    Messzeség.
    A hullámok.
    A világítótorony
    Felé (Hoppá, ez a hű fordítás, angolul így volt.)
    Mrs. Dalloway?
    Éjre-nap…
    Itt jön a
    3. – Kis engedménnyel az.

    Merülő lét.
    Merő tét.
    Roncsok után kutatunk.
    Ürügyül felhozzuk magunk.
    Roncsok előtt kutatunk.
    Magunk csak lent maradunk.

    Ez Weöres Sándor nyomán van. De én neki nagyon sok verset ajánlottam, sőt egy költeményét, szép hosszút, ficamokkal, de kifogástalan versnek leírtam fordítva. L. Egy ko­rai kötetem.

    Stendhal (J. S.) filozofál a meghalás igeidőiről, mi kifejezhetetlen. Szerintem:
    Meghaltam? nekem ez korai.

    És mi lett volna, ha a szövettan úgy dönt, most pár hónapja: rákom van? Ha bárkire-mire neheztelni akarnék, hát csak a sorsra. Viccel?! Egyelőre nincs rákom (alhasnál legalább nincs). Kibírhatatlan változatosságú fejfájásaim is csak halálfenyegetőek. Nem egyenként bírhatatlanok. De megmondtam:                roncstelep vagyok,
    külsőt nem tartok,
    járni sehova,
    érintkezni
    – levelezni,
    beszélgetni –
    sem akarok.
    A szónak nincs fogsora.

    (Weöresnél a fogak tornáca, nálam meg „nincs fogsora”.)
    De hát akarhatok, amit akarok, meg nem is lehet mindig mindenhogy. Életem Hé­rak­leitosz víziszonya; a többi stimmel?
    Két vázlat előbb:
    Két eset van:
    leesett,
    felesett.
    Ha leesett,
    seggre esett,
    ha felesett,
    fejre esett.
    Középütt: seggfejre esett.
    A másik:
    Nagy zajával indult
    igen csöndesen.
    Közép-útja rá vall:
    innent, se túlt,
    velem se velem.
    Egy igen régi a
    4. munka:

    Fej, vagy írás?
    Engem nem fejre,
    írásra
    ejtettek.
    De:
    „Égiek, még ne ejtsetek!” (Hölderlin nyomán.)

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!