HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Szabó Imola Julianna: APÁMMAL

    Szabó Imola Julianna

    APÁMMAL

    Az asztalon feküdt. Napok óta. Megdermedt magányban. Tudtam, hogy benne élsz. Gyerekkoromban is így képzeltem. Gyúrtam, gyűrtem és ujjamat fúrtam a hasába. Hátha megszületsz. Hátha elém állsz, és nem mész már el sehova. Szürke gyurma, szagos anyag. Testmelegre hevített apa vagy. Gyufakarral és gemkapocs lábbal. Kupakfejű gyurmasrác, bajusztalan mosollyal. Ilyennek gyúrtalak sok reggelen. Dobozba tettelek, és vártam, hátha lesz valami, ha más nem. Meghalsz újra. Eltűnsz. Nem lesz már gyurmám sem. De a testmeleg, pont, mint az élőknek a bőre, ami szinte lüktet. Heteken át néztelek. Az ablak árnyéka megrajzolta a vállad, az orrod, és mintha még az öregség is rád karcolta volna mély vonásait.  Pedig nem láttalak se ráncosan, se görnyedt háttal. Se gyereknek, se vidámnak. Csak felnőttnek. Csak télnek, a kietlen szirteken. Ahogy hullik belőled az élet, mint a hópelyhek a kabátszélen. Nekem csak ennyi maradt. Ez is egy évszakig. A vékony hátad, a hosszú lábad. Izzadt tenyeredben a párlat. A gyurmám kisujjmagas, és nincsen haja. Néma, de talán nem süket. Hátha hallod, amit minden este mondok neked. Betűtlen szavakat. Nem alszik, és nem eszik. Mintha sírna. Lehet, hogy csak az eső odakintről, talán vágyik a szabadságra. Egyre hidegebb. Pedig szívet is gyúrtam a mellébe. De mintha már nem lenne se teste, se emléke. Csupán anyag. Magam alkotta halál. A tested pont így hűlt ki. Ilyen finoman és lassan. Lehullott gyufaszál, elgurult kupak. A szív szúrható, a test elolvad. Hetekig élt. Láttam rajta az árnyakat. A szoba színeit, a fényeket. Ahogy álmos vagy éppen mereng. Testmeleg gyurma. Napokig élt velem. Aztán jöttek a hideg napok, a téli reggelek. Az emléked mintha átrajzolta volna a színeket. Egyre kisebb lett, te meg egyre nagyobb. A fájdalom hidege mindent megmarkolt. Ő még egy ideig mintha tartotta volna magát. Aztán mintha a hó. Mintha az eső. Elhagyott, mint egy kihűlt kő. Gyurma apa megdermedt teste. Kőhideg emlék a tenyeremben.

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!