„…ÍGY KEZDŐDÖM ÉN A NÉVTELEN JEGYZŐNÉL”1 (I)

Szabó Zoltán levelei Ortutay Gyulának

Közzéteszi Varga Katalin

Szabó Zoltán első írásai tizenkilenc éves korában a Fiatal Magyarság 1932. áprilisi és a nemzedéki szerveződés jegyében született Névtelen Jegyző 1932. májusi számában jelentek meg. „Mellettem egy aktatáskában két folyóirat cikkeinek, verseinek, novelláinak kéziratai” – írta ekkor a Fiatalság mérlegen2 című cikkében. Ortutay Gyulának küldött, sokszor izgatott hangvételű leveleiből kitűnik, hogy egy év múlva, 1933-ban már nagy múltú lapok, a Napkelet, majd a Magyar Szemle, a Magyarország is helyet adott verseinek, irodalmi recenzióinak és társadalomkutatással kapcsolatos írásainak. Az említett orgánumok megújulásuk reményében szintén a fiatalság felé nyitottak az idő tájt.

1932 májusában Névtelen Jegyző címmel egy éjfekete borítójú, szépirodalmi, művészeti és kritikai folyóirat látott napvilágot, melyet főszerkesztőként Rózsahegyi György, szerkesztőként Bethlen – később Boldizsár – Iván,3 Hegedüs Géza4 és Szabó Zoltán jegyzett. A bevezető megírására – 1931 végén vagy 1932 elején – Karinthy Frigyest kérték fel a fiatalok. A negyvenöt éves, országosan ismert író 1932 májusában Fiúk! című, atyai hangvételű előszavában nemcsak a lapot bocsátotta irodalmi útjára, hanem úgy tűnik, nevet is adott neki, sőt a fiatalokkal való találkozását is rekonstruálhatóvá tette. „Irodalmi lapot szeretnétek alapítani – húszéves köztetek a legidősebb. Pénzetek nincs, hirdetési ügynökötök sincsen. Micsodátok van hát, az Istenért, kérdezné bármelyik szerkesztő úr, olyan arccal, mintha telek nélküli házépítésről beszélne valaki. Körülbelül ez a helyzet. Néhány verset és novellát és cikket tettetek asztalomra, az első szám tartalmát. Ez volna a léghajó, ami alá épülne a lakóhely, hogy a telkek és házak fölött lebegve hirdesse létjogosultságát. Már ez így van a szellemvilágban. | Irodalompolitika, kultúrpolitika kerül szóba, miközben beszélgetünk. Kérdésemre azt felelitek: világosan látjátok a kort, amiben élünk – éppoly világosan, mint közülünk azok, akiket mintaképül választottatok. Irodalomról van szó, főként úgynevezett szépirodalomról, a szépirodalom nyelvhez kötött művészet, a nyelv nemzethez, a nemzet országhoz, az ország hazához – mi más lehetne hát a követendő irány, mint a magyar kultúra fejlesztése, folytatva ott, ahol elődeink abbahagyták, lépést tartva a nagy nyugat-európai mozgalmakkal, figyelve az életet, fülébe harsogva a világnak a magyar gyászt, a magyar bánatot. | Hm… fiúk… furcsa ez. Honfibú… elégikus hangulat… nem egészen értem, mikor ti emlegetitek. Csodálkozva néztek rám. Lehet-e magyar költő más hangulatban – Trianon után? Mohács után, Világos után is így volt. | Trianon? Mit tudtok róla, fiúk – hiszen alig éltetek még Trianon napján. Talán mégsem egészen azonos ez a Trianon Moháccsal és Világossal. És különösen a ti számotokra nem. Az én számomra – nem mondom. Én tulajdon szememmel láttam s kezemmel tapintottam még a régi Magyarország… Azazhogy, várjunk csak. Azt a régit mi hívtuk csak Magyarországnak. Odakint, Európa nyelvén, ami oly fontos nektek, ez volt a neve: Osztrák–Magyar Monarchia. És inkább osztrák, mint magyar. | Mohácsról, Világosról beszéltek? Mindkettő után egészben veszett el az ország, nem darabolták le tagjait, az egész testét fektették sírba. | Trianon irgalmatlan volt valóban, koldussá és nyomorékká tett: de ugyanakkor ledöntötte körülöttünk a börtönfalakat, kicsike lett az ország s gyámoltalan, de ugyanakkor, ötszáz esztendő, félezer esztendő után először elismerten szabad és független ország, szabad és független országok között! A kézen vezetett, pártfogolt, felemás, bár hatalmas gyermek kicsike és szegény emberré serdült, de emberré serdült mégis, felnőtt, visszakapta önrendelkezését. | Ti már ebbe a kicsike országba születtetek bele, nem szebb, bátrabb, életteljesebb, dicsőbb, költőnek valóbb inspiráció örülni ez újjászületett csecsemőnek, mint azon keseregni, amit osztrák–magyar apátok elveszített? Koldussá lettetek apátokkal együtt magatok is, de nem tetszik nektek jobban a fillér és ritka pengő mindkét oldalán magyar felirattal, mint a régi bankó Janus-arca kétféle szöveggel, kétféle szellem és akarat nyomán? | Talpalatnyi hely, de egészen a tietek. S hol a tagadás lábát megveti… Különben is, hiszen ti szellemet akartok idézni – a Művészet szellemét –, attól féltek most, kishitűek, hogy csonkán jelenik meg a szellem is, mert testét megcsonkították? Szavakat vártok, a lélek kútjából felmerülőt, s előre aggódtok, hogy sirató, keserű szó lesz – de miért? Mit vesztett a ti országotok, magyar igék birodalma – ki bántotta a ti egyetlen kincseteket, a magyar szókincset? Én jól ismerem ama gyászos szerződés feltételeit – nem emlékszem rá, hogy egyetlen jelzőt, egyetlen igekötőt, egyetlen névelőt is odaígértünk volna nyelvünkből, reparáció fejében. | Ezt a kincset egészben örököltétek, mint szétvert zsidók a Szentírást. | S most kevésnek érzitek ahhoz, hogy bizakodó és reménykedő és vidám programmal induljatok a lapalapításnak? | Árpád úrnak kevesebb kellett hozzá, hogy országot alapítson. | Új honalapítók a szellem birodalmában, talán nem véletlenül került tollam hegyére ama valódi honalapító. Névtelenek vagytok, de a szemetek, fületek nyitva van, s kezetekben ott az íróvessző. Mint annak, aki a honfoglalás történetét megírta. Nevezzétek el ezt a lapot Névtelen Jegyzőnek.”5
Jóval később A Sió töltésén (Illyés Gyuláról) című köszöntőjében6 Szabó Zoltán felidézte, hogyan vitték bemutatni a Névtelen Jegyző első számát Szabó Dezsőnek a Philadelphia kávéházba. „…néhányan folyóiratot alapítottunk; ezt természetesen saját túlnyomórészt lírai műveink hordozójának szántuk; biztonság kedvéért azért kértünk írást néhány élemedett korú írótól is, például Illyés Gyulától,7 aki akkoriban már elmúlt huszonkilenc éves. […] Erős nyakkendő-huzigálás közben kerültünk át az ajtón, s jutottunk óvatos vargabetűvel az asztalához. Egyikünk előadta, hogy lapot hoztunk. »Üljenek le« – mondta szigorúan. Részleteztük lapunk célját, és előadtuk azt az óhajunkat, hogy a Mester műveinket olvassa el, aztán fogadjon bennünket újra, és adja tudtunkra véleményét tehetségünkről. Szabó Dezső nem szólt, kinyújtotta a kezét, átvett egy példányt, fellapozta. Majd felhördült. – »Hát ezt nem maguk írták!« – dörögte Zeneakadémiába való hangon: a többi törzsasztal mellől a Krisztinaváros békés polgárai mind felénk néztek, süllyedni kezdtünk. – »Itt egy kis Karinthy k…, itt egy kis Illyés k…« – harsogta, a hang a négybetűs szavaknál különösen fölemelkedett, hogy mindenki megértse, mit mond, az egész Philadelphia. – »Azt akarják maguk, hogy én, Szabó Dezső, Illyés Gyulát a maguk lapjában olvassam!« – Határozottan süllyedtünk. – »A Mester nincs jó véleménnyel Illyés Gyula költészetéről?« – próbálkozott egyikünk kissé idétlenül. A Mester harsogva hahotázott. »Illyés Gyula! Nekem róla egy nagy hajú fiatalember jut eszembe. Olyan, akinek a haja már a homlokánál hullámos, ondolált, aztán tovább ondolálódik a feje búbján túl is…«”

1930 nyarán – éppen, amikor Szabó Zoltán befejezte tanulmányait a budapesti piarista gimnáziumban – jelent meg a Fiatal Magyarság – Eszmék és elszánások című, Zöld füzet néven híressé vált brosúra, melyet minden cserkészcsapathoz eljuttattak. A kollektív szerzőségű útmutatóban Sík Sándor, Teleki Pál és még sokan8 – felvázolva a világháború és Trianon utáni, gazdasági válság sújtotta ország helyzetét – kísérletet tettek egy magyar szellemiségű, előítéletektől, ideológiáktól és politiká-
tól mentes, szociális odafigyelésen alapuló program felvázolására. Károsnak minősítették a Magyar Hiszekegy-et gépiesen recitáló, nem-nem-soházó „szavaló irredenták” tevékenységét, délibábos álmodozásnak tartották a turánizmust, a nemzetközi kihasználásra vezető internacionalizmussal szemben az egészséges nemzeti szellemre, tudatra épülő, nemzetek közötti testvéri egységet állították elérendő célnak, rámutattak arra, hogy az áhított demokrácia helyett az ideológiákból rendszerint csak a tömegek megosztása és pártcélokra való kihasználása valósul meg. Az ifjúság tájékozódásának támogatására írott füzet húsz pontba foglalt ajánlással, cselekvési normával zárul. Ez a nyomtatvány volt közvetlen szellemi elődje a Fiatal Magyarság című orgánumnak, a magyar cserkészférfiak, az öregcserkészek lapjának, amely 1931. március 1. és 1943. október 21. között tizenhárom évfolyamot ért meg.9
Bethlen Iván és Szabó Zoltán neve szerkesztőbizottsági tagként ugyan csak 1934-től szerepelt a címlapon, de a lap megreformálásának munkáját gimnáziumi tanáruk, cserkészvezetőjük, Sík Sándor biztatására már 1932–1933 körül megkezdték. „A Fiatal Magyarság nem szabad hogy szaklap legyen, az öregcserkészet köreiben történt események krónikája: krónika, semmi más. Ma eszmék és berendezkedések ütközőpontjában, mikor minden találmány politikai, és minden közgazdász és üzletember politikát lát és csinál, a cserkészet – amely hisszük, hogy egy fiatalságot, egy emberebb ember és magyarabb magyar és európaibb európai fiatalságot teremt – nem vonhatja ki magát a világ nagy kérdéseinek vállalása alól.”10 Tehát nem csupán egy lap szerkesztéséről gondolkodtak, hanem tágabb összefüggések figyelembevételével egy stabil, szellemileg és érzelmileg felkészült generáció építésére is koncentráltak. 1932-ben megalakult a Fiatal Magyarság Szemináriuma, 1933-ban propagandaszerveket létesítettek – így például a szociális ügyek kezelésében élen járó Pécsett Fiatal Magyarság klub alakult11 –, 1934-ben pedig megkezdte munkáját a Fiatal Magyarság Szociográfiai Munkaközössége. Kapcsolatot kerestek a kor fiatal magyar mozgalmaival, így többek között a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával, Buday Györggyel, Ortutay Gyulával. A lap 1934. novemberi, a szegedi fiatalokkal közösen írott, szociográfiai számában a falvak és tanyák kérdőíves felmérésének munkájára szólították fel a fiatal magyarságot.12 A szociográfiai munka addigi elméleti és gyakorlati tapasztalatait A Fiatal Magyarság társadalomkutatási munkája című tanulmányában összegezte Szabó Zoltán a Honismeret könyve13 számára. 1935-ben csak elvétve, 1936-tól meg már egyáltalán nem jelent meg írása a lapban.

Szabó Zoltán a Magyar Szemlében és a Napkeletben 1933 áprilisában, illetve májusában, júniusában közölt először írásokat, a recenziókban éppen Ortutay Gyula betyár- és juhásznótagyűjtését méltatta. Hogy egy huszonegy éves fiatalember hogyan kerülhet ilyen jelentős lapok szerzői közé, az nyilvánvalóan tehetség kérdése is. Ezen kívül szerepet játszhatnak még véletlen adottságok, mint például a szerkesztő személye vagy események, mint éppen egy szerkesztőváltás, avagy aktuális szerkesztőségi igény valamiféle újításra, megújulásra. A Magyar Szemlénél – ahogy ez Szabó Zoltán A historikus halálhírére című, 1955-ben írott emlékezéséből is kiderül – a szerkesztő, Szekfű Gyula nyitottsága és világlátása tette lehetővé a csatlakozást. „Szekfű Gyula az időben Bethlen István folyóiratának, a Magyar Szemlének volt a szerkesztője, s az, akit csak pozíciója érdekelt, a rendszer támaszának, oszlopának nézhette őt. A jelek azonban arra vallottak, hogy Szekfű ennek a nem restaurálásra, hanem lebontásra szoruló építménynek nemcsak oszlopa, hanem Sámsona is volt. A korszak uralkodó hibáinak szókincsét a Három Nemzedékkel ő fogalmazta meg. A két háború közti magyarországi társadalmat semmi sem ítélte el oly hatásosan, mint az a jelző, amivel Szekfű szolgált, a száraz és még csak nem is szerfelett ironikus: „neobarokk”. […] Az, amit Szekfű a nemzeti múlt felöl parvenünek és hamis pénznek ítélt, megegyezett azzal, amit az ifjabb értelmiség a nép jövőjét keresve akadálynak tekintett. Ez magyarázza a különös és majdnem akadálymentes rokonszenvet, amely a konzervatív idősebb tudós és a radikális fiatalok között kialakult. Ez magyarázza, hogy a Választ leszámítva egy sajtótermék se munkált oly eredményesen a változás előkészítésén, mint Szekfű Gyula Magyar Szemléje. E folyóirat – Szekfű Gyula személyes jóvoltából – a parasztkérdés forradalmi szóba hozását nem ellenezte, hanem kezdeményezte. A szerkesztő Szekfű becsülését és támogatását olyanoknak tartotta fenn, akik a nép ügyét gátlás és ideológia nélkül tették szóvá, noha ezek céljaikban merőben különböztek tőle.” A Napkelet 1933. júniusi szerkesztőváltása és az új koncepció, a fiatalok megnyerése a közölt levelekben részletesen megismerhető.
Szabó Zoltánnak 1933 és 1935 között évente egy-egy tanulmánya és néhány könyvismertetése jelent meg a Magyar Szemlében, míg a Napkeletben egy tanulmánya, két verse és tizennégy könyvismertetése látott napvilágot. Ezek a számok csekélynek tűnnek a következő évek terméséhez képest, amikor is a Válasz, az Élet, az Új Élet, a Korunk Szava, a Jelenkor és a Magyar Nemzet sokat foglalkoztatott munkatársa lett. Szabó Zoltán életében a Szemle és Tormay Cecile lapjának a jelentősége valószínűleg az íróvá avatódásban rejlik.

Az 1939 tavaszán írott utolsó két levél a Magyar Munkaközösséggel kapcsolatos, melyről viszonylag keveset tudunk. A Munkaközösség 1938 őszén alakult, sok jelentős kortárs értelmiségi támogatásával – akik közül Ortutay Gyula, Szabó Zoltán, Borbély Mihály, Schöpflin Gyula igazgatósági tagságot is vállalt –, Keresztes Károly és Hont Ferenc kezdeményezésére. „A Magyar Munkaközösség a fiatal magyar írók, művészek és a közönség szövetkezete. Célja, hogy közös munkában egyesítse a magyar kultúra haladó szellemű képviselőit, biztosítsa számukra alkotói tevékenységük zavartalan folytatását és a közönség tagjai részére színházi és tudományos előadásokat, hangversenyeket, folyóiratokat, könyveket stb. kedvezményes árban vagy díjmentesen juttasson. Jegyezzen üzletrészt! Egy üzletrész 20 P. és 50 fillér beíratási díj. – Aki üzletrészt jegyez, a Magyar Munkaközösség tagja lesz. […] Néppel eggyé forrott, öntudatos, szabad magyarság és európai színvonal – erre törekszik a Magyar Munkaközösség! – A Magyar Munkaközösség színháza a Független Színpad.”14
Az elképzelések szerint a Munkaközösségnek tudományos, zenei, színházi, írói és gazdasági tagozata volt, külön-külön tervek alapján, de egy gazdasági keretben működtek. Például az 1938. november 5. és 1939. január 21. közti időszakban tíz társadalomtudományi témakörben meghirdetett előadást ígértek szombat estékre a Társadalom-egészségügyi Múzeum nagytermébe, Kovács Imre, Katona Jenő, Erdei Ferenc, Veres Péter, Gál István, Ortutay Gyula, Sárközi György, Cs. Szabó László, Passuth László, Gáspár Zoltán előadásában. A zenei szeminárium keretében az 1938. november 11. és 1939. április 21. közötti időszakban tizenkét előadást rendeztek péntek esténként a Plank-féle hangversenyteremben. A hazai, európai és szomszéd népek népzenéjéről, illetve kortárs zenéről, hanglemez-bemutatóval vagy fiatal hangszeres előadók közreműködésével tartott előadások Veress Sándor, Bartók Lajos, Lajtha László, Szabolcsi Bence, Lükő Gábor, Molnár Antal nevéhez fűződtek, sor került egy Kodály–Bartók-estre is. A Hont Ferenc irányította Független Színpad – melynek eredete a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában található – az 1938. december 2. és 11. közötti időszakra Madách Imre A civilizátor-ra, a Három körösztyén leán drámai példázatra és a Kocsonya Mihály házassága énekes-táncos bohózatra invitált a Zeneakadémia kamaratermébe.
Az ígéretes, nagy léptékű tervekhez és eseményekhez képest 1939 tavaszára kiderült, hogy a szövetkezet gazdasági és erkölcsi válságba jutott, hogy még a cégjegyzékbe sem vetették fel, tehát hivatalosan meg sem alakult. A tagdíjból és a rendezvények belépőjéből befolyt pénz kezelése nem volt tisztázott, tartozások és adósságok halmozódtak fel, fokozódó személyi ellentétek tették lehetetlenné a rendteremtést. Szabó Zoltánnal egy időben, külön-külön a többi igazgatósági tag is lemondott, ezzel azonban a szövetkezet mégsem szűnt meg, részben a felvett kölcsönök visszafizetése miatt további tervek születtek a fenntartására, például baráti társaság formájában.

A levelek15 a Széchényi Könyvtárban Ortutay Gyula még feldolgozatlan hagyatékában találhatók. Köszönettel tartozom Szabó Zsuzsának, hogy támogatta a kutatást, és Ortutay Tamásnak, mert engedélyezte a hagyaték átnézését, és hozzájárult a levelek közléséhez.
Varga Katalin

 

1

Bp., 1933. január 26.
Mélyen tisztelt Uram!
Most megjelent nb könyvéről16 annak idején a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának17 előfizetési fölhívását megkapván első kollegiális kötelességünknek tartottuk, hogy a kötetről még megjelenése előtt lapunkban megemlékezzünk.18 Tettük pedig ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy tiszteletreméltó és fiatal munkájuk mindenben egyezik a mi célkitűzéseink irányával. Most, hogy a kötet megjelent, fogadják ezúton is szimpátiánk és nagyrabecsülésünk kifejezését.
Minthogy föltétlenül kötelességünknek tartjuk, hogy a megjelent kötetről lapunkban ismertetést és kritikát hozzunk, tisztelettel kérem, hogy egy példányt nekünk recenzióra megküldeni szíveskedjék. Vagy szerkesztőségünk címére (IV. Királyi Pál u. 5.) vagy – mivel a kritikarészt én írom – egyszerűség kedvéért az én címemre (Szabó Zoltán Budapest V. Visegrádi u. 43.). Szívességéért fogadja előre is köszönetünket.
Egyben nagy köszönettel vennénk, hogyha következő munkájukat nekünk vázolni méltóztatna, és esetleg annak lehetőségeire rámutatna, hogy lapunkkal miben lehetünk nagyra becsült munkájukban segítségükre és támogatásukra.
Nagy megtiszteltetésnek vennők, ha Ön vagy Buday György munkatársa lapunk számára egy cikkben lenne szíves a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának mibenlétét és célkitűzéseit vázolni egy-két oldalnyi terjedelemben.19
Nagyon kérem, hogy erre vonatkozólag válaszát címemre küldött levélben mielőbb megadni szíveskedjék, és ha mozgalmukban valami módon segítségükre lehetünk, készséggel állunk rendelkezésükre.
Fáradságát előre is köszönöm, és fogadja nagyrabecsülésem kifejezését
kész tisztelettel
Szabó Zoltán
A Fiatal Magyarság szerkesztőbizottsága nevében

2

1933. február 11.
Kedves Barátom,
nagy örömmel és köszönettel vettem a kötetedet20 és leveledet. Mind a kettő nagy gyönyörűségemre szolgált, a könyv önmagáért, a leveled külön azért, hogy megtudtam: közülünk való vagy, és a Fiatal Magyarságot a „mi lapunknak” nevezed.
Remélem, hogy mi is a mi lapunk állandó munkatársának nevezhetünk, és hogy ezzel a Fiatal Magyarság nyer, arra a könyvedhez írt előszó kitűnő bizonyíték.
Nagyon kérlek, hogy azt az említett cikket, hacsak lehet, küldd úgy mégis, hogy esetleg ebben a számban kijöhessünk vele. Azt nem gondolom, hogy baj lenne, hogy a recenzió is, a cikked is egy számban jönne… sőt.21 Ebben a számban ugyanis például az ifjúsági egyesületekről is szó esik, és szeretném, ha az egyetlen produktív fiatal egyesülésről, rólatok is szó esnék.
Egyébként, ha nem okoz Nektek különös nehézséget, nagy örömmel venném, ha az eddig megjelent kiadványaitokat is megküldenétek. Egyrészt akkor lenne ürügyem és alkalmam rá, hogy a Reflektor című rovatunkban egy összefoglaló cikkben emlékezzek meg eddigi működésetekről. Természetesen, ez a cikk értékelő lenne, és szépen egészítené ki a te ismertető cikkedet. Másrészt a Te könyved után egész működéstek nagyon érdekel, és itt nem nagyon tudok a kiadványaitokhoz hozzájutni. Tehát, ha nem okoz különösebb nehézséget, nagyon kérlek, hogy ez irányban intézkedni szíves légy, valószínűleg a Fiatal Magyarságon kívül is tudok majd írni Rólatok valahová. Nektek se árt, nekem se.
Ha Buday György szívét felénk tudnád hajlítani egy Fiatal Magyarságnak csinálandó szignet22 vagy címlap erejéig, az igen nagy öröm lenne mindnyájunk számára, ugyanis ezt a mostani címlapot sehogy se tudom jó szemmel nézni. És nem tudjuk jó egynéhányan fiatalok.
Eddig az „üzlet” volt, azaz inkább nobile officium. Most következik a líra. Amihez van érzéked, amint az előszavadból látom.
A könyveddel kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni a kritikán kívül, hogy noha én a szó szoros értelemben laikus vagyok, mégis nagy lelkesedéssel olvastam, igaz, hogy csak mellékfoglalkozásképpen vagyok laikus. Egyébként „fejjel megyek a falnak”, azaz lírikus lennék. Szóval a „hivatalos” kritikán kívül, amiben kénytelen leszek nagyon dicsérni a könyvedet, és nemcsak a szándékáért, hanem a kiviteléért is, csak annyit, hogy kedvet kaptam tőled Pesten itt valami szociográfiát mívelni Angyalföldön vagy egyebütt. Valószínű ugyan, hogy majd bevisznek mint kommunistát, de ez, gondolom, Veled is csaknem megtörtént.
Szóval laikus vagyok, meg nem is vagyok laikus. Máté András [!] gazdalegénytől ugyan nagyon elfajzottam városivá, viszont rajtam van az elemi csapás, hogy lírikus mivoltom miatt nagyon tud érdekelni minden, ami magyar és Magyarország, ha ez a Magyarország sokszor nem is egészen a mi kedvünk szerint való.
Amint látod, már benne vagyok a lírában, éspedig nem is egészen véletlenül. Ugyanis az üzleti összeköttetésen kívül tudnék örülni, ha Veled barátságba keverednék, minek következtében szeretnélek megismerni azon túl is, amit egy könyvben és egy levélben adsz magadból.
Tehát magamon kezdem:
Vagyok: pályámra nézve műegyetemi hallgató, hivatásomra nézve lírikus és publicista és minden, aminek egy mai fiatalnak, aki érzi a felelősséget magáért az országért és az országa nyelvéért lennie kell.
Most van talán egy éve, hogy elkezdtünk csinálni egy fiatal irodalmi folyóiratot Névtelen Jegyző címmel, gondolom, nem ismered, mert többen állították már, hogy nem helyes irodalmi lapot annyira a nyilvánosság kizárásával vezetni, mint mi tettük.23 De hát pénz, pénz, pénz. Majd megküldöm Neked a megjelent öt számot.
Hogy a Fiatal Magyarságot is bemutassam neked: ugyancsak most van egy éve, hogy néhányan jelentkeztünk fiatalok, mikor a Fiatal Magyarság már a válság legszélén állott, egyszerűen azért, mert intenzív közönnyel kezelték a fiatalok. Azóta tettünk egyet-mást azért, hogy a lap valójában is fiatal legyen, és legalább ne egész terjedelmében csapatparancsnokok érzelmes visszaemlékezéseit közölje, hanem reprezentálja azt, hogy a fiatal magyarság, azaz az öregcserkészet mint fiatal és férfias mozgalom is tud valamit hozni, ami tényező lehetne a magyar életben. Azóta mint fiatal szerkesztőbizottság működünk a háttérben néhányan, és céljainkat talán legjobban megvilágítom azzal, hogy meglehetős intenzíven dolgozunk azon, hogy valami olyan épkézláb fiatal tettel és fiatal értékek sorozatával lépjünk ki a magyar élet terére, mint Ti azt művészeti téren tettétek. Éppen ezért a cikken kívül is érdekelne, hogy miket míveltek Szegeden, és ha fáradságot vennél magadnak, hogy nekem ezekről a dolgokról külön is írj, az nagy örömömre szolgálna. Ugyancsak szívesen és hálával venném, ha beleegyezésedet nyilvánítanád egy veled való állandó levelezésbe.
Egyszóval az a lényeg, hogy Pesten is történik valami, Szegeden is. Nem látom okát, hogy ne segítsünk egymásnak, ti se lehettek túlságosan gazdagok. Mi sem vagyunk sem emberekben, sem értőkben, sem munkatársakban, ti is fiatalok vagyok, mi is. Egy ugyanazon magyarság és fiatalság súlyával és egy ugyanazon bizalmatlansággal minden vonalon. Ezért örültem nagyon, hogy az első, akire közületek találtam, közülünk való, és tevel lehet szólni hozzá, amint fiatalokhoz és egy úton járókhoz illik.
Ne csudálkozz ezen a furcsa és először talán indokolatlanul bizalmasnak látszó levelemen. Ahogy én nem csudálkoztam a rapszodikus-lírikus előszavadon, és nem is mentegetőzném a helyedben érte. Ma fiatal csak ilyen előszóval írhat könyvet, ha őszinte akar lenni.
Ma fiatal csak ilyen levéllel válaszolhat az olyan becsületes kitűnő könyvre, mint a tiéd, ha igazán fiatal. Azért hát ne keresd ennek a hangnak az okát a leveledben, magadban vagy bennem. Az ok: Vince András béreslegény és Máté Sándor [!] gazdalegény, akik bemutatnak minket egymásnak. Tartom szerencsémnek.
Szervusz
Szabó Zoltán
Leveledet és a cikket várom.

3

1933. február 28.
Kedves Barátom
most kaptam meg a levlapodat, s azonnal meg is válaszolom. A dolog úgy áll, hogy nem a Te leveled kallódott el, hanem az én válaszom. Ehun a rémregény: levlapoddal együtt kaptam egy méltóságos ajánlott levelet a M. Kir. Postaigazgatóságtól, melyben erősen fenyítenek, mivel a Névtelen Jegyzők csomagjába egyszerűen beletettem egy négyoldalas levelet Neked. A jóemberek fölbontották és visszatartották, ezért a hallgatásom. Még jó, hogy fölírtam magam feladónak, mert most Téged zavarnának.
Jelenleg még fogalmam sincs, micsoda feltételekkel lesznek hajlamosak eltovábbítani Neked a csomagot. Mindenesetre a közeljövőben (holnap v. holnapután) remélem, tudok küldeni levelet vagy az eredetit vagy második kiadást. Jegyzők ugyanakkor mennek.
Addig is: cikked biztos jön ebben az FM számban (pár nap és ezt is megkapod). Az én kritikám nem biztos, hogy belefért.
Könyveddel kapcsolatban röviden a következő tippjeim vannak: Magyar Szemle, Napkelet, Erdélyi Helikon. Mindezekben valószínűleg tudok kritikát hozni vagy hozatni Rólad. Napkeletnek (VII. Rózsa u. 13.) küldj egy recenziópéldányt!!
Mindezeket a levelemnek nem helyébe, hanem elébe írom. Csak ma még nem tudok leülni egy levél idejéig, viszont nem akarom, hogy tovább értesületlenül maradj. Ha eddig nem is miattam, de mindenesetre az én hibámból így is történt sajnos. Bocsánatodat kérem.
Nem állom, hogy nagyon szép, őszinte leveled itt is, amennyire a hely engedi, megköszönjem. Így gondoltam én is, és nagy öröm volt nekem a leveled. Remélem, hasonlóan válaszolhatom. Addig is vedd baráti kézszorításomat: Zoltán

4

Bp., 1933. március 6.
Kedves Öregem
nem tudom, megkaptad-e amaz elkallódott levelemet, amelyről a legutóbbi levelezőlapomon is emlékeztem. Ugyanis a postát én kifizettem, de az azért megint kérdés, hogy a posta továbbította-e. Ha nem kaptad meg, írd meg kérlek, és akkor újra megpróbálom megírni Neked mindazt, amit abban a levélben mondottam.
Most rettenetes sok dolgom van. Jelenleg – példának okáért – bútorterveket is rajzolok, azonkívül, hogy szemináriumi előadásra is kellene készülnöm. Azért írok Neked ilyen rövid lélegzetű levelet.
Fodor persze nem hozta le sem a cikkedet, sem a kritikámat ebben a számban. Helyszűke és egyéb ilyesmik ürügyével. Valószínűleg azért is, hogy véletlenül se sikerüljön valami átfogó képet adni a mai fiatalság tömörüléseiről. Eredetileg ezt szerettem volna, hiszen ezért csináltattam a két interjút „helybeli” ifjúsági egyesületeink „díszeivel”. Hogy sötét háttérül szolgáljanak a Ti becsületes munkátok mögé.
Talán csudálkozol, hogy a FM-al kapcsolatban ilyen kulisszatitkokat felfedően őszinte vagyok, de… nincs értelme, hogy titkolózzunk egymás előtt. Meg nagy undorom is van az ilyen közönséges világtól. Persze a dolog csak annyit jelent, hogy a cikk a következő számra maradt. De kell megírnom neked, hogy az a bizonyos cserkészszolidaritás gyakorlatban nem sokat számít, és az öregek eredménnyel fiatalok helyettünk – sőt ellenünk!
Az ügy borzasztóan bosszant. Nem is a Te cikked miatt, hanem sok más még ilyenebb ilyesmiért. Apró féltékenységek és minden eredményes terv elgáncsolás gyönyörűen folyik cserkészberkekben is. Szövetségtől Fiatalmagyarságig [!]. Aki ember az egész társaságban: Sík Sándor24 nincs itt. És ha itt van, nagyon fáradt ember. Múltkoriban beszéltem vele egy keveset. Rólad is szó esett.
Most részletes levelet nem tudok írni Neked. Ha eddig nem kaptad meg a múltkorit a Jegyzőkkel, írd meg, és leveled vétele után azonnal összekaparom újra, ami lényegest mondani szeretnék.
A Napkeletnek írok kritikát a könyvedről.25 Szekfű Gyulának már írtam,26 és lehetséges, hogy a Magyar Szemle Figyelő rovatában írhatok rólatok. Ez esetben persze az egész Kollégium kiadványairól lenne szó. Ha ez a dolog eldűl, azonnal írok Neked, és ebben az esetben nagyon kérlek, hogy a cikk érdekében összes kiadványaitokat próbáld meg majd sürgősen megküldeni. Az csaknem biztos, hogy – ha ez a figyelőbeli részletes cikk nem is sikerül – recenziót sikerül hozatnom a könyvről.
A hét végére föltétlenül tudok majd részletesebb levelet indítani a címedre.
Talán, nagyon talán sikerül feltámasztani a Névtelen Jegyzőt. Erre az esetre szeretném, ha Kollégiumotok csatlakozna hozzánk. Persze elsősorban írói minőségben. Ha valami propagandát Szegeden kifejtenétek, az jó lenne ráadásnak. De nem erről van szó. Hanem arról, hogy kevesen vagyunk. Ha gondolkoznál, milyen munkatársakat adhatnátok Ti egy esetleges reinkarnáció esetére, hálával venném. De ez még nagyon a jövő zenéje. Várom a válaszodat, és szeretettel köszöntelek:
Szabó Zoltán

5
Budapest, 1933. április 10.
Gyuszikám,
ne haragudj, hogy olyan nagy idők óta nem írtam, de pocsékul sok dolgom volt az utóbbi időben, most is akkora levélrestanciám van, hogy kétségbe kell esnem, ha rágondolok. Leveleim illetékessége Jeruzsálemtől Starý Smokovecig, illetve Berlinig terjed, szóval még csak közép-európai relációkban sem tudnék pillanatnyilag megállni. Képzelheted, mit jelent ez egyrészt időben, másrészt – hogy ne vágjak fel – portóköltségben is.
De mindent félretéve megpróbálok egy helyes kis levelet rittyenteni Neked, és ne haragudj, ha most csak a legszükségesebbekre tudok szorítkozni. Üzlet, üzlet és üzlet. Fiatalságom miatt lehetőleg csupa nobile officium. Olyan előkelő vagyok ebből a szempontból, mint egy Grál-lovag, és olyan szegény, mint egy sarutlan karmelita.
A Szemlében jött kritikához csak annyit, hogy ott nemigen lehetett szívem szerint írnom, amint azt szerettem volna, ha a könyvedről van szó. Honi konstruktív berkeinkben még e dicséretben is az arany középút az egyetlen bevehető és közölhető műfajforma. Buday Gyurkának is sokkal nagyobb platinaérmet tűztem a mellére, de Szekfű, úgy látszik, egyéni véleménye miatt rézzé csökkentette. Viszont több is veszett Mohácsnál. Megkaptad a tiszteletpéldányt az áprilisi Szemléből? Én ugyan szóltam nekik, de mit lehessen tudni? Ha nem, írd meg, és azonnal küldök Neked egyet.
Fiatal Magyarságot gyanítom, megkaptad már régen. Itt kedvem szerint való szubjektív micsodát írhattam a könyvrül, cikkedet is lehozták végre, mikor már úgyis meg volt hiúsítva, hogy egy számban adjuk a fiatal egyesülések keresztmetszetét.
Hogy cikkedet a tördeléssel mennyire elrontották, arról ne szóljon ajakam. A Fiatal Magyarság tördeléséről egyáltalán nem szeretek beszélni. Mert az erről egyetlen lehetséges hangnemet nem tűri a keresztény nemzeti alap. Non mea culpa. Persze ráírtam arra a kis micsodára, amit a programotokból csináltam, hogy a cikked alá tördelendő, de hát errefelé nem a szellem az irányadó, vagy az összhang, hanem a milliméter.
Mindamellett örültem, hogy a Fiatal Magyarság neveddel nemesedett. És a magam, továbbá az itten dolgozó néhány fiatalok nevében kérlek, hogy ne álljunk meg ennél a cikknél. Jó lenne, ha a következő szám részére is írnál valamit. Persze ezt gyorsan kellene, hogy legkésőbb tizennyolcadikára megérkezzék hozzám. Gondolok arra, megírhatnád, hogy látod Te mint etnográfus, folklorista, egyetemi hallgató és elsősorban mint intelligens fiatal, mint nem frázis magyar a falujárást, és ha az öregcserkész-keretekben ilyesmiről mint programról szó esik, milyennek látja az irányt a tefajta. Aki nem Nagyon lelkes és tiszteletreméltó érzelmi magyar, hanem azon túl is valami.
Vagy szól ebben a számban, ha Isten és a Fodor is úgy akarja, néhány cikk a revízióról.27 Ha erről eszedbe jut valami, persze nem általánosságban, hanem külön szemszög kapcsán, azt is nagyon szívesen venném.
Apropos revízió. Aki Erdélyi Fiatal Magyar jeligével ír cikkeket a FM-ba, fenn volt Pesten. Nagyon okosat beszélgettünk vele a Kecskeméti sörözőben, s aztán végig a városon. Majd alkalomadtán szólok Neked erről.
Mikor jössz te Pestre? Jamboree-ra feljössz?28 Milyen beosztásban leszel? Akkor szeretnék Veled néhány beszélgetőestét kiszakítani a ramazuriból. Ha egyszer fölvetne a pénz, meglátogatnálak benneteket valami filléres gyors alkalmi boldogságát használván ki.
Radnóti könyvét29 nagyon köszönöm. Megint szép ízléssel dolgoztatok, mint rendesen. A Szemlében a kritika most egy ideig nehezen megy, egyszerűen azért, mert csak minden harmadik-negyedik számban hoznak könyvismertetést mellékletben, és verseskötet amúgy is a lehető legkedvezőtlenebb helyen kap helyet. Írni mindenesetre fogok róla, lehet, hogy a Napkeletbe a te könyveddel megpróbálom egy kalap alá fogni, mint két új szegedi kiadványt a kettőt.
A kötet különben olyan, mint Radnóti lírája általában. Jó, de ez nem a versek jósága, nem témáké, nem gondolatoké, hanem a stílusé. Radnóti az Illyés Gyula-féle költők közé tartozik, nem ver… nem rázza meg az embert, viszont olvasni jó. Stílus dolga és költő dolga. Tőlem ez a fajta költészet elég idegen, ami nem jeleni azt, hogy ne tudnám értékelni vagy éppen nagyra becsülni. Más, amint ír az ember, és más, amint olvas.
Írj nekem öregem minél előbb, és tégy le arról a téveszméről, hogy engem zavarsz a leveleddel, ha már rég nem tudtam írni. Erről szó sem lehet. Viszont meg kell bocsátanod, ha néha ennyire is elkésem, mint most teszem.
Magánélet… a legjobb lenne erről írni Neked. Azt hiszem, elég érdekeset tudnék neked mondani. Van egy infámis tulajdonságom, hogy a legtöbb ember, akivel összekerülök, rögtön a sötét és bizalmas dolgaival is megmutatkozik nekem. Ez a művésznek jó, az embernek rossz. Többet éltem ilyen szekundér módon, mint amennyinek a tizedét egy átlagember éli az élete folyamán. Persze hivatalosan huszonegy éves vagyok, mint ember.
Most az utóbbi időben a magánéletet nagyon éltem ahhoz, hogy írni tudjak róla. Ma pedig annyi a dolgom és ideám, ami nem vág szorosan egy magánélet érdekszféráiba, hogy teljesen elhanyagolható vagyok, mint ember.
Ezért, és mert nem futja időbül, most megint elvágom a levélírást, mert különben sohasem fejezem be.
Stop. Küldj verseket tőled, jó. Vince Andrást most már úgy-ahogy ismerek, viszont Ortutay Gyula lírájáról nem sokat tudok az előszaván kívül. Ámbár lehet, hogy az esszé a leglírikusabb műfaj.
A Névtelen Jegyzőről nagyon szeretném egész őszinte és ha lehet, részletes észrevételeidet. Persze semminemű szépítésnek helye nincs. Magam is tudom a Jegyző helyét a nap alatt, és helyét az én tetteim között, de szeretném tudni, hogy látod Te Szögedéből.
Ugyancsak kérem véleményedet a Jegyzőben megjelent két tanulmányaimról (Pugnans és Urbanus),30 továbbá a nagyobb számú verseimről, amelyeknek különben, ha részedről is megvan a hajlandóság, kéziratos folytatása következik.
Írj és szervusz
Zoltán

6
1933. május 15.
Kedves Öregem,
ne haragudj, hogy olyan nagy idők óta nem írtam Neked, de május elsejével beütött nálunk otthon a ménkű és a költözködés, minek következtében jelenleg másutt lakom én, és másutt lakik az íróasztalom stb.
Szóval jelen pillanatban igen bizonytalan állapotban leledzem, és ez a pillanat tart már csaknem két hete.
E mellett természetesen a szokásos elfoglaltságaim megvannak, és teljesítendők, hát gondolom, nem olyan nagyon vétkes mulasztás tőlem, hogy lapodra ekkora időkig nem válaszoltam, és hogy most is meglehetősen keveset és inkább üzletszerűségeket tudok csak Neked írni.
Azt hiszem, már említettem neked, hogy a kötetedről a Napkeletbe is megpróbálok valami recenziót elhelyezni. Már ott van, kiszedték, és a következő (június) vagy legrosszabb esetben júliusi számban jön.
Radnótival most a közeljövőben nem tudok mit csinálni. Szemlében csak minden negyedévben emlékeznek meg, és akkor is mindenről inkább, mint verseskötetekről. Napkeletben állítólag már jött róla kritika, ámbár nem emlékszem rá.31 De majd megkísértek valamit.
Mondd, feljössz a jamboree-ra? Szeretnék Veled valahogy látásbeli ismeretségbe is keveredni. Lenne beszélni- és vitatnivalóm elég, úgy hiszem. Olyan is, ami így levélice nehézkesen megy, sok elszánást és portoköltséget igényel. Próbálj meg valamit, ha eddig nem lenne biztos, hogy megjelensz Gödöllőn, mert szeretnék valami rendesebb társaságot összehozni a Fiatal Magyarság köré. Erre a jamboree soha vissza nem térő alkalom, és Téged semmiképpen nem akarnálak kihagyni.
Ha nyár folyamán valami isteni csuda révén pénzes ember lennék, és menne valami filléres gyors vagy ilyen alkalmatosság, akkor nagy sietséggel lemennék Szegedre, még úgysem voltam, és ily módon is találkozhatnánk esetleg.
De gyere inkább Te a jamboree-ra, mert az hosszabb…
Egy konkrét kérésem volna irányodba. Ha tudsz szólni hozzá, tedd minél előbb.
A Napkelet helyettes szerkesztését most átvette Németh Antal, nagyon rendes ember, kiváló fej, és most azzal foglalkozik, hogy átszervezi a Napkeletet fiatallá. Egyébként nálatok Szegeden rendezett hosszú ideig.32
Mármost:
Van neki egy terve, mely több zeneakadémiai előadást irányoz elő jövő őszre (ezt sub rosa mondom Neked, senkinek se beszélj róla, és ne áruld el, hogy tudsz róla, mert nekem esetleg kellemetlenségem lehetne emiatt). Az előadások néhánya magyar tájegységeket venne elő témának, az onnan elszármazott értékeket venné számon és kutatná, hogy tulajdonképpen mi is az, amivel az illető magyar tájegység hozzájárul ahhoz, amit magyarságnak nevezünk, és amit még nemigen fogalmaztunk meg, hogy micsoda tulajdonképpen. Szóval ezek az előadások vagy vitaestek lennének az összetevők, és a nemzeti lényegnek tulajdonképpeni mivolta kellene, hogy előjöjjön ezekből eredőnek.
Ezek az előadások pedig nem lennének szokásos sablon szerint megcsinált, unalmas felolvasások, esetleg kevés szavalattal tarkított színtelenségek. Hanem mindegyik számára olyan formát kellene találni, ami maga is hangsúlyozza és aláhúzza a téma lényegét és a vita eredményét.
Szóval kellene egy olyan formát találni egy két-két és fél órás előadásra, amely az Alföld lényegét, értékeinek kitermelődését, értékeinek milyenségét önmagában is megpróbálja adni. Téged, mint folkloristát is, mint szegedi diákot is megkérnélek tisztelettel, ha tudsz ehhez az éppen elég nehéz problémához valamit mondani, vagy lenne valami ötleted, azonnal írd meg nekem. Körülbelül annyit kérnék ezzel kapcsolatban, hogy valamelyik sétádon gondolkozz ezen egy kicsit, és azonnal írd meg nekem, ha valami, akármi eszedbe jut. De lehetőleg hamarosan. Próbáld meg.
Egyébként szeretném megtalálni a módját, hogy a lassanként majd kialakuló fiatal gárdában Te is benne légy. Ez ugyan csöppet se lesz nehéz.
Még egyszer: az előadásdologról senkinek se szólj! Ha valakivel meg akarsz beszélni valami idevonatkozót, beszéld meg, mint általánosságot.
Küldj verseket. Magam csak azért nem küldtem, mert összes kézirataim az íróasztal fiókjaiban pihennek, és most nem tudok Neked semmit előkotorni.
Írj vonakodás és kímélet nélkül a Névtelen Jegyzőről. Én is tudom a helyét a nap alatt, de szeretném tudni, te hogyan látod.
Válaszolj minél hamarabb, mi újság nálatok, mit hoztok ki legközelebb, írj valamit arról, hogyan vagytok ti együtt ott Szegeden, mi az, ami összetart a könyvkiadó-ambíciókon kívül, magad hogy vagy?
Várom a válaszodat, az enyémnél bővebb leveledet és szervusz
Z.
(Folytatása következik.)

Jegyzetek

1. Az 1933. május 24-én kelt levélből.
2. Fiatal Magyarság, 1932. április.
3. Boldizsár Iván (1912–1988) író, újságíró. Többek között Szabó Zoltán, Örkény István, Thurzó Gábor iskolatársa a budapesti piarista gimnáziumban. 1932 során Szabó Zoltánnal együtt szerkesztették a Névtelen Jegyző című, nemzedéki szerveződésű irodalmi lapot, majd 1934-től szerkesztőbizottsági tagok voltak a Fiatal Magyarság című öregcserkész-orgánumnál. 1936 és 1938 között a Szolgálat és Írás Munkatársaság könyveit szerkesztették, a sorozatban jelent meg Szabó Zoltán A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság című szociográfiája. 1945 és 1948 között az Új Magyarország szerkesztője volt, a lap kiadásában látott napvilágot Szabó Zoltán angliai úti élménye, Az angliai vázlatkönyv 1946-ban.
4. Hegedüs Géza (1912–1999) író, költő, újságíró a Markó utcai Berzsenyi Dániel Gimnáziumban Vajthó László tanítványa volt, a lap alapításának idején a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója. A Névtelen Jegyzőről többször is megemlékezett, többek között irodalmi arcképcsarnokában, a Tiszatáj 1995. márciusi számában és egy a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adott interjújában is.
5. A lapalapítók vegyes érzelmekkel vehették tudomásul, hogy Karinthy a nekik szánt írást – az utolsó bekezdés nélkül és némi módosításokkal ugyan – Irodalmi lapot alapítanak. Éntőlem kérnek tanácsot címmel már 1932. február 21-én megjelentette a Pesti Naplóban.
6. Új Látóhatár, 1962.
7. Továbbá Tersánszky Józsi Jenőtől, Kárpáti Auréltól, Fenyő Lászlótól.
8. Aradi Zsolt, Batiz Dénes, Buczkó Emil, Éri Emil, Faragó Ede, Fodor Ferenc, Gacs János, Major Dezső, Molnár Frigyes, Oláh György, Szőke Imre, Vidovszky Kálmán, Zsembery Gyula.
9. A lapot Fodor Ferenc, Teleki Pál tanítványa és asszisztense, a gazdasági földrajz tudósa szerkesztette, Sík Sándor mellett főmunkatársak Faragó Ede, majd Batiz Dénes, 1934-től pedig Hilscher Zoltán voltak. 1934-től feltüntették a lapon a szerkesztőbizottság tagjait is, akik kezdetben Bethlen [Boldizsár] Iván és Szabó Zoltán voltak, 1937-től Boldizsár Iván, Fábián István, Kovács Imre és Varga László.
10. Szabó Zoltán: Háború utáni ember. Fiatal Magyarság, 1933. június. 113. k.
11. Szakmai látogatásáról a Magyarország 1934. április 7-i számában, az Új szociális világ Pé-
csett című írásában számolt be Szabó Zoltán, aki Nendtvich Andor és Esztergár Lajos városvezetők országos viszonylatban példamutató szociálpolitikájának ismertetésére későbbi írásaiban is visszatért.
12. 1935-ben a Fiatal Magyarság, a Magyarország és a Katholikus Szemle oldalain kezdtek megjelenni a felmérések adatai, eredményei, értékelései: Szabó Zoltán: A Szociográfiai Munkaközösség közli, A mindennapi kenyér aktáiból, A könyv és a falu stb. A vizsgálat alá vett falvak között volt Tard község is.
13. Szerkesztette Bodor Antal (Magyar Társaság Falukutató Intézete, 1935).
14. Egy 1938. november elején Ortutay Gyulának kézbesített kisnyomtatvány szövege szerint.
15. Az 1., 2., 6., 7., 8., 10., 12. levél a Fiatal Magyarság, a 4. a Névtelen Jegyző fejléces papírján.
16. Mondotta Vince András béreslegény, Máté János gazdalegény. Nyíri, rétközi, betyár- és juhásznóták. (Bev., gyűjt. Ortutay Gyula, Buday György fametszeteivel. Szeged, 1933.)
17. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma 1932 nyarán alakult a nagy múltú Bethlen Gábor Kör egyetemi szervezet művészeti tagozataként. Tagjai fiatal írók, művészek és szakemberek – többnyire egyetemisták –, akik célul tűzték ki a magyar sorskérdések szólammentes ismertetését, tudatosítását a tudomány, a művészet és a gyakorlati terepmunka eszközeivel. A csoporthoz tartozott többek között Baróti Dezső, Buday György, a kollégium elnöke, ideológusa, Erdei Ferenc, Gáspár Zoltán, Hont Ferenc, Kárász Judit fotóművész, Ortutay Gyula, Radnóti Miklós, Reitzer Béla titkár, Tolnai Gábor művészeti titkár. Szép megjelenésű kiadványaikról, szociális és falukutató tevékenységük, néprajzi és szociográfiai munkájuk alapján hamar híressé váltak itthon és a hátáron túl.
18. A Fiatal Magyarság.
19. Ortutay Gyula A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Fiatal Magyarság, 1933. április 1. 75.
20. Lásd 6. jegyzet.
21. Ortutaynak a 9. jegyzetben említett cikkén kívül ugyanebben a számban, a 79–80. oldalon jelent meg Szabó Zoltán ismertetője a Mondotta Vince András béreslegény… című kötetről.
22. Szabó Zoltán szerkesztésének idején, az 1934. januári számtól már új grafikai arculattal jelent meg a lap, feltételezhetően Buday tervei szerint, de ezt a tényt a lapon nem tüntették fel.
23. A Névtelen Jegyző 1932 májusa és októbere között öt számot ért meg. A lap decemberben közös számot jelentetett meg a Perspektíva című orgánummal, de a következő évre beharangozott együttműködésből nem lett semmi. A Névtelen Jegyző megszűnt, a Perspektíva 1934-ben jelent meg legközelebb, de már más szerkesztésben.
24. Sík Sándor (Gödöllő, 1889. január 20.–Bp., 1963. szeptember 28.) piarista szerzetes, költő, műfordító, egyetemi tanár, a hazai cserkészmozgalom alapítója, vezetője. Az 1911–1912-es tanévtől a piarista rend budapesti gimnáziumában tanított, ahol 1922 és 1929 között Szabó Zoltán önképzőköri tanára és cserkészvezetője volt. 1929 decemberében nevezték ki a szegedi egyetem irodalomtörténeti tanszékére vezetőnek. Első évében épp Ortutay Gyula, Radnóti Miklós, Baróti Dezső, Tolnai Gábor évfolyamával találkozott.
25. A Mondotta Vince András béreslegény… című kötetről szóló írás a Napkelet 1933. júniusi számában jelent meg.
26. A Mondotta Vince András béreslegény… című kötetről a Magyar Szemle 1933. áprilisi számában a Könyvmelléklet XI. oldalán jelent meg a kritika aláírás nélkül.
27. Keméri János: Igazi revízió. Fiatal Magyarság, 1933. május 1. 86–89.
28. A IV. cserkész-világtalálkozót 1933. július 22-től augusztus 15-ig a gödöllői királyi parkban, az Erzsébet-ligetben és környékén rendezték. A tábor főparancsnoka gróf Teleki Pál volt, a táborparancsnokságot a cserkészvezetők alkották, így Sík Sándor és Fodor Ferenc is jelen voltak. „…amikor a jamboree közönséget, hírt és elismerést szerez a fiúcserkészetnek, szólni kell arról, hogy a cserkészetnek a jamboree nem eredménye, csak eszköze, mondhatnám: tanulóiskolája. A cserkészet eredménye az, amit a fiúnak adott nevelés a férfiban tulajdonsággá, hitté és tetterővé érlel. A cserkészet célja és eredménye: a férfi, a fiatal magyar. […] Ezekből a fiatalokból álló fiatalságot gyűjti egybe a magyar öregcserkészet, a fiatalmagyar-mozgalom. Ennek a fiatalságnak az állásfoglalásait, a magyarság egészében való elhelyezkedését foglalja magában az öregcserkészet egy fontos programrésze: a fiatal magyarság társadalmi missziója […mely] a magyar társadalom felé irányuló állásfoglalásokat foglalja össze. A közös nevelési alapra közös véleményeket épít, és ezen a ponton hatásosabb egyesülés az öregcserkészet, mint a többnyire általános nacionalista jelszavak alá tömörülő ifjúsági egyesületek. Eddigi célkitűzései és részleteredményei egy új embertípus: a háború utáni ember és egy új és fiatal magyarság kialakulását ígérik” – írt a cserkészettől várt reményeiről Szabó Zoltán a Magyar Szemlében (1933. augusztus).
29. Radnóti Miklós Lábadozó szél című kötete 1933 januárjának végén jelent meg a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma 6. kiadványaként.
30. Anonymus Pugnans álnéven Herceg, hátha megjön a tél is címmel az 1932. július–augusztusi számban, Anonymus Urbanus álnéven A nagyváros diktál, modellt áll, követőket nevel címmel az 1932. októberi számban jelent meg cikke. Szabó Zoltán 1975-ben a Szabad Európa Rádióban elhangzott Korszakváltás című emlékezéssorozatában visszatért erre a Babits-kritikájára: „…szegény jó Herceg Ferencet már elég komiszul megleckéztettem a fiatalkor felelőtlenségével és könnyedségével, valamikor a pályám legelején, tizenkilenc éves koromban, egy Herceg, hátha megjön a tél is című tanulmányban, amelynek kiadását megbántam később, de nem azért, mert Herceg Ferencet fogta Babitscsal egy kalap alá, hanem mert Babitsot tette Herceg Ferenccel egy kalap alá.” (Sz. Z.: Korszakváltás. Osiris, 2006. 308.)
31. A Napkelet április 1-jei számában Vajthó László írt a Lábadozó szél verseiről, Szabó Zoltán végül nem írt recenziót a kötetről.
32. 1933 júliusa és 1935 között Tormay Cecile főszerkesztő mellett Németh Antal (1903–1968) töltötte be a helyettes szerkesztői tisztet. 1929 és 1931 között volt a szegedi színház rendezője, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színházat vezette.