Petrik Iván

MIND A KETTEN MÁSFELÉ NÉZTÜNK ÉPPEN

kusza elvetemültség a nyitva hagyott ajtó
bicska az előszoba gyomrába és csomagolásából
frissen kibontott tikkadt patakpart
a halál jegyzőkönyvszerű délután az utcán
megnyerő modorú és lankadatlan mint egy
távoli jövőbe vesző évszám mert a ház
amiben élek még csak terméketlen szándék
meg nem született gyermekként
magában hord keservesen
elajándékozni nem tudom
bár elvenni tőlem sem lehet

a magyarázat mindig csak egy szék és egy asztal
ahonnan felállok vagy ahová leülök
de mind a ketten másfelé néztünk éppen
ahogyan más busz hozott ide
és másik visz el a ferenciek terére
a hazugság bármennyire is nem szeretném
egy napernyő amelyiket tévedésből
esőben nyitnak ki
a viszontlátásra pedig egy pénznem
és sajnos nem lehet semmire átváltani
ha káromkodom az a nap másik neve
amit a falra akasztott füzetbe vissza-
visszaragaszt egy kéz

és túlsó partnak becéz
a huzat
ha az ágyam szélén mint egy hordár
óvatosan kiegyenesedik miután a nyitott
ajtón besomfordált