Lázáry René Sándor

PYGMEUS ELÉGIA
Afrika törzsi költészetéből, Alain Nordion nyomán

Sok nap, sok nép vonult el már,
Át a bozótos idők csapásán.
Sok nap, sok nép, sok törzs ledőlt,
Tűnt el bozontos éjben, sűrű semmiben.
Sok törzs, sok tábor – így vagyunk mi is,
Kóborolunk fel-alá, tova, vándor időkben.
Ragyogó napok várnak még ránk,
Ragyogó napok, valahol előttünk, talán.
Roskadt, sötétülő a fény,
A lesre surranó vad éjjel egyre mélyebb.
Holnapra görbe éhínség vicsorgat itt.
Isten haragja rajtunk.
Ránk haragszik – elűz, hajt.
Az öregek már mind elvándoroltak.
Tört, zörgő csontjuk szerteszórtan elhever,
Nyöszörgő lelkük retteg, réveteg.
Csöpp lelkük hol van, merre szállt?
Csak a zöld vizen elsuhanó szél
Tudja talán, csak a szél.
Tört, zörgő csontjuk szerteszórtan elhever,
Nyöszörgő lelkük repdes, téveteg.
Túl vannak már? Vagy még egész közel?
Ott túl lehetnek?
Vagy tán itt lebegnek?
Csak az ághegyen átsuhanó szél,
Csak a remegő, lápi lidérc, csak a légi szellem
Tudja talán, ha rezzen.
A holnap üres – rideg, süvítő meztelenség.
Isten tán soha többé
Nem szíves, nem jó vendéglátó gazda már.
Szent tűzhelyénél senkit sem fogad,
Magában ül, s piszkálgat hűlt hamut –
Föltúrja elhullt felhők húsait.

Kongóból, a franciából vagy a belgából, küldte (még a boldog békeidőkben!) Sébastien Delisle barátom – fordítottam, bőven átköltvén, Alain Nordion dolgozatából, Párisban megjelent, primitív gyűjteményéből – Marosvásárhelyen, 1919. november 26-án