Lázáry René Sándor

OKAVANGO

Busman búcsúdal, Becsuánaföld

Elmegyek én, Okavango.
Elhagylak én, Okavango.
Látom-e még a hazámat?

Magányos madár vagyok én, Okavango,
Tollászkodom tört partodon, ó, Okavango,
Minden társam rajokban elröpült már!

Elomló asszony is vagyok, ó, Okavango,
Csak egymagam maradtam itt, Okavango,
Fölzokogok zöld partodon, ó, Okavango!

Elszállingózott már a többi asszony…
Elmentek – benned többet nem fürödnek,
Ó, Okavango, Okavango!

Elhagytak – néked többé nem dalolnak…
Egymagam állok kavargó vizednél,
Ó, Okavango, Okavango!

Elmegyek, én egyedül kelek útra…
Megtérek-e végül az otthonomba?
Látom-e még a hazámat? Szólj, Okavango!

Meddig vándorolok még, Okavango?
Szólj hozzám, háromhúrú hárfa!
Látlak-e még? Szólj, Okavango!

Sir Archibald Blacksmith küldte nekem tavaly Brit Becsuánaföldről, angol átírásból fordítottam Maros-Vásárhelyt, 1897 februárjában

(Archibald azt írta, hogy a busmanok, avagy a szan nép Okavango-búcsúdala a Kalahári sivatagból való, de változatai Angolában, a Cubango mentén, és Német Délnyugat-Afrikában, Namíbiában, Bergdamaföldön, a damara nép között is élnek.)