Garaczi László

(KÖZELEDIK AZTÁN ELTŰNIK)

fekszem a fotelban
az ablak nyitva a tavaszi estére
eszembe jut egy szó és azonnal el is felejtem
kipárolog a fejemből
csak a formája az árnyéka a zenéje marad
és hogy szép volt és erős

ahogy a szavakat szoktam ízlelgetni
most úgy ízlelgetem ennek a hiányát
a szavak pontosak illedelmesek
máskor kétértelműek és maszatosak
néha hűségesek máskor elárulnak
mint most például ez a szó
ami sehogy sem jut eszembe

anyám és apám bejönnek a szobába
port törölnek és a nippeket rendezik
halkan járnak nem beszélnek
nem akarnak zavarni
hogy hamarabb végezzek
hamarabb eszembe jusson
itt van a nyelvem hegyén
kering a fejemben
bujkál a fotel alatt száll a csillár körül
közeledik aztán eltűnik
mint egy átlátszó szárnyú lepke
emlékszem rá és mégsem
fogom a markomban
mégsem tudom kimondani

legszívesebben sírva fakadnék
miért csinálom ezt miért kínzom magam
miért ejtettem magam foglyul

játszhattam volna a katonáimmal
olvashattam volna
megkérhettem volna apámat
hogy sakkozzunk
de hiába gondolok a sakkra
ezt is próbáltam már
hogy másra gondolni
hátha beugrik de nem ugrik be

hallom hogy anyám fürdővizet ereszt
megint ő ment meg
a forró vízben elfelejtem az egészet
elfelejtem az elfelejtést