Mesterházi Mónika

BARÁTOK

Barátok. Két író egy hajó fedélzetén,
öt-hat évvel egyikük, hét-nyolc
évvel másikuk halála előtt. Mi lesz itt,
öregem, erről hallgat a röhögéshez szokott
két arc, túl okosak, hogy ne sejtsék,
de nem kell átélniük bujkálást, üldöztetést,
se belehalni tömeggyilkosságba,
bár a nyakkendős megéli majd a csokor-
nyakkendős halálát. Ülnek a hajón,
legyintő mozdulat, de a könyökük összeér,
az egyik a látványra, a másik a gondolataiba néz.

Barátok. Egy költő és egy író a barátság
júniusi napsütésében. Bujkálást,
tömeggyilkosságot, önkényt túlélt két
élő ember, két középkorú férfi, vállasan,
egy napsütötte téren, ha nem is
mosolyognak, mégis ellazul az arcuk.
A költő félig kifordul a képből,
a válluk mégis egy vonalban áll.

Szép középkorúság. A test és egyebek
kiszolgáltatottsága előtt, szabad,
szép középkorúság, megszerzett barátok,
még elég kevés hajszálrepedés, erős közeg,
mi lesz velünk, barátaim, barátaim!