Pollágh Péter

ÚTISMÉTLÉS

Vérehullató fecskefüvet tűzök ki.
Olyan a blúzomon, mint egy folt.
Portyára indulok, ismétlek egy utat.
Százméterenként rágyújtok
egy Észak-írre. Hosszú,
fehér a teste. Ég a feje.
A vörös bolygóra juttat,
ahol minden lépés puha.

Dragannak hívtam. Az uram volt.
Virágos fák alatt vittem a képét.
Ezen az úton vittem. Én tettem a sírba.
Ütöttem bele a koporsószeget.
És vérzett, vörös is volt a tócsa:
belenéztem, én voltam benne.
S arra gondoltam, amit ő mondott:
mindig lesz egy közhely,
amit összetörhetsz,
mindig lesz egy tócsa.