Darányi Sándor

UTÁNAD AZ ÖZÖNVÍZ

Miért ne segítenék rajtad, te szegény?
Elég baj az neked, hogy megszülettél!
Apád urad volt, kényúr, zabigyereket,
távolról figyelt csak, nehogy kiderüljön
tette, de körülbástyázott kötelességgel,
a te hibáddá téve, ha vétesz, a következményeivel
együtt. Csak azt ígérd meg, hogy nem szaporodsz,
s én elringatlak, átsegítelek
a nehezén, utánad az özönvíz.

Az élet a közhelyek rémuralma.
Egyetlen műve az, hogy fennmarad,
s ezt teljesítménynek állítja be,
mint hamis arányokat kontraposzttal.
Ne félj tehát: semmid nem sikerülhet,
úgysem bírod ki, nem kell osztanod
öntelt, vak és közönyös társaságát!
Különben is, mint idegent, kivet,
mert nála többet ismersz, láttad is már
azt, ami nincs, nem esel hasra tőle,
mikor tavasszal, ezeréves díva,
rákezdi újra a Hajmási Pétert…
S még ezt dicsérd? Nincs ruha a királyon,
s leleplezéstől tart, ki megteszi,
tapsol és ájuldozik a tömeggel!
Ne több mindent – kevesebb semmit végre.