Szálinger Balázs

SOMLYÓ ZOLTÁN

A szerelmes dalok fölemelkednek,
Amint kidől a lábuk alól a zsámoly.
Izgága és taknyos, kezelhetetlen
Múzsája nélkül a dal máris varázsol.

Vesszen a nő – a jó dal ezt akarja
Mert az fölösleg, levethető cselédje:
A dal romlékony bélrendszerét ledobja,
S bebalzsamozva emelkedik föléje.

Én ugyanígy, mint ember, kicsapódom,
Idegen kátrány saját legendám testén,
Mint az aranyra rávezető ólom,
Az alkimista kézben vidékies fény.

Lúzer voltam, makacs, maníros marha –
Ez majd lehámlik rólam legendaszélben,
S Isten eltaposott tanácsadója
Kitömve ül a szentek között, a fényben.