Petrik Iván

UTAZÁS HELYETT UTAZOM

a szállingózó felejtés ráfagy a rohanó
tájra az ég hivalkodó rossz oldalára
s ahogy vágányok felett fekszem
a rohanó ágyban csak a testem alatt
nem olvad el a hó a vonaton kitörik minden
ablak a várost elhagyja végleg a folyó
megfagyott vizén nem tükröződik a mozdulatlan ég sem
erre emlékszem s kidülledt halszemek
követik a lék után kutató embert
szárnyait bánatosan húzza maga után
a nyomait tünteti el de úgy rendeződik át
régi élete mögötte mint a végítélet
előtti csodálkozó utolsó percekben
a főzelékszagú konyhában nyitva felejtett
csap miatt pergő vízóra ez is én voltam
ez is én voltam ez is én voltam
mutatok rá egyenként havas földhányásra
foltos söralátétre
félbeszakadt lakodalomra mintha így
visszakövetelhetném ami sosem volt az enyém
a világ többi részét a folyó másik partját
a bőrömön túl elolvadó havat
a kialvatlan kupé részeg kényelmét