Gellén-Miklós Gábor

KÖZBEN DÉL IS ELMÚLT

A magyar nyelv agglutináló jellegéből
adódóan hatalmas szószörnyetegek sziszegtek
felém leveledből (halálos ítéletemből), miközben
a bántóan erős nyár reggeli nap irracionálisan
világította meg a szobát. Így a filmszerű jelenet
fényviszonyai szöges ellentétben álltak a levél
tartalmával, egy érzékeny operatőr biztosan
meglátta volna a lehetőséget a régen takarított szoba
fullasztó terében úszó porszemekben (porfelhőben),
amely metaforikusan jelenítette meg az emberi
pszichében ezenközben lejátszódó belső
folyamatokat. Az egyszerű, bármely bevásárló-
központban beszerezhető fehér, szabványméretű
A/4-es formátumú lapra írt szöveg írásképe
szögesebb volt a szokásosnál, a betűk formálása
nélkülözte az általam már sokszor látott, jól
ismert gömbölyded kerekítéseket, árkádos kupolákat
és öblös girlandokat. A mélység és magasság
hiányzott ebből az írásból, csupa sziklás táj, kopott,
kopár felület, mintha mezítláb sétálgatnék
egy illegális szemétlerakó helyen, ahol rengeteg
a sitt, a törmelék. Valóban egy élet (az enyém)
kezdett alapjaiban repedezni, megrogyott a tartószerkezet.
Bontásra ítélt épület lettem, akin halálos sebet ütött a lég-
kalapács. Zúgott a kompresszor. Fájt a fejem. Közben
dél is elmúlt, néhányszor ajtót nyitottam
postásnak, munkáját nem hivatásának tekintő
vízóra-leolvasónak, aki egy ceruzacsonkkal számokat
rótt fel egy füzetecskébe, miután gyufával bevilágított
szűk, sötét odúkba, ahol a vízórák rejtekeztek.
Elbújtam volna én is, hogy összeomlásom titokban
és balesetveszély nélkül, az ilyen esetekre fogalmazott
előírások legalább minimális betartásával történjék, de
akkor már nem volt hová. Körülöttem rengeteg bontott
tégla, szállongó cementpor.